Mi volt a kiállításon? 1.rész

A Gazda csinált egy egész elfogadható kiállítást a szigethalmi könyvtárban. Sajnos én személyesen nem mehettem be, mert a Gazda szerint kárt tettem volna  a könyvekben. (van annál felemelőbb egy könyv sorsában, mint egy kutya nasijaként végezni?) A kiállítás két mottóval írható le: 1955 Variációk egy témára A legtöbb típust gyártották 1955-ben is, illetve variációkat mutatott be egy-egy típusra. Az első […]

Bővebben →

Orion 330 perceg a szú

Mondom a Gazdának, hogy az a rácsos elejű rádió szól, pedig be sincs kapcsolva. A Gazda közli húzzak onnan. Semmi közöm hozzá. Talán emlékeztek, a kiállítás előtt vett öt rádiót egy hagyatékból. Volt sírás rívás, amikor megbüntették parkolásért (minek parkolt fizetős övezetben), bár tisztázta magát. A gond A kiállítás után elkezdte felmérni, mit vett. Az Orion 330 kibontása után elfehéredett […]

Bővebben →

A rádió sorozatok

A Gazda kiállította a rádióit (már azt, ami itthon volt). Azt mondja, szép lett. Az egyik asztalon egymás mellet volt az Orion 330, Orion 331, Terta T331, Terta T235 Ez utóbbiból volt olyan ahol a skálaüveg mögött és olyan is, ahol a hangszóró mellett volt a varázsszem. Ez egy olyan sorozat, ahol (közel) ugyan az a kapcsolás szerepelt különböző típusjelölésekkel. […]

Bővebben →

A Gazda összerakta a kiállítást

Pénteken a Gazda korán felkelt (az, hogy felkelt, még hagyján, de minket is felkeltett). Kinyitotta az autó csomagtartóját. Ahelyett, hogy minket tett volna bele, elkezdte bele hordani a rádióit, és közben mesélt. Mondott olyat, hogy kisszuper, nagyszuper, Néprádió, Népszuper. Egyszer csak megjelent Keresztfiú. Egy szendvics volt a kezében. Azonnal jeleztem, hogy az az enyém. Ő ezt nem vette tudomásul. Nem […]

Bővebben →

Kiállítás

A Gazdának elgurult a gyógyszere… Képzeljétek el: Féltve dédelgeti azt a sok vacak rádiót (arra a rengeteg régi száraz fára de jó lenne rápössenteni), javítgatja, törölgeti nézegeti őket, van amelyiket néha hallgatja is. Most fogja mindet, mi itthon van (sok van a „nagymama padlásán” meg a Öreg rádiók kiállításán is), összecsomagolja és elviszi a Könyvtárba. Oda mi is járunk, de a […]

Bővebben →

Két Melodyn rádió

Ez  a cikk nem az én munkámról szól. Ezúttal a krónikás szerepét vállaltam. Bálint Keresztfiú kapott a barátaitól egy Melodyn rádiót. Aztán én is találtam egyet a padláson… Milyen jó, hogy tudom, milyen rádióim vannak! Egy gyors vizsgálat után kiderült, hogy mindkét rádió elektromosan siralmas állapotban van. Az egyiknek teljesen beállt a forgókondenzátora. Kiszerelés közben az egyik csavar beletörött. A […]

Bővebben →

A Terta T331 rádió 1955

Mint a falkás cikkben már írtam a gazda egy vagyont dorbézolt el két Terta rádióra Mind a kettő rádió 1955-ös kiadású. Most a T331-et vette elő. A róla szóló cikket meg velem íratja meg. Azt mondja fáradt, sokat matatott a rádióban… Ez egy középszuper készülék. A kisszupereknél nagyobb (és micsoda meglepetés dadamm:) a nagyszupereknél kisebb. A külalak és a kapcsolási rajz áttanulmányozása […]

Bővebben →

A Néprádió

A néprádió ötlete  Joseph Goebbels irodájából származik. A az alapötlet  lényege, hogy gyártsanak egy olcsó rádiót, amit sokan megengedhetnek maguknak  és elsősorban a kormány propaganda adásainak vételére alkalmas, majd támogatott áron hozzák forgalomba. Az eredeti német modellt 1933-ban mutatták be. A készülék egy egyszerű audion kapcsolás volt. Ezzel két célt értek el egyszerre: Nem volt képes a távolabbi adók vételére […]

Bővebben →

Orion 820 A rádió 1955-ből

Ezt a cikket olyan szép lenne azzal kezdeni, hogy az Orion rádiót egy gyors nekifutással megjavítottam, azonban inkább azzal kezdem, hogy felmértem a rádió állapotát.   Az Orion 820 A egy nagyszuper. Ez azt jelenti, hogy a tervezésnél a takarékosság jóval kisebb hangsúlyt kapott, mint a jó minőség. A nagy nehéz lakkozott fadoboz, a viszonylag sok kezelőszerv, nagy skála, mind a […]

Bővebben →

A régi rádiókról

A rádió gyűjtés egy hobbi, más vélemények szerint elmeállapot. Mint minden hasonló ez is a múlt egy kis szeletének megőrzéséről szól. A magyar rádiógyártás hozzávetőleg 100 éve az első világháború idején kezdődött katonai készülékekkel. Az elektroncsöves rádiókat Magyarországon az 1970-es évek elejééig gyártották. A két világháború között az összes jelentősebb rádiógyártó jelen volt. Az Orion a világ rádiógyártásának igen jelentős […]

Bővebben →
1 2 3