Meg kell számolni a halottakat

Jocó újjongva rohant végig a függőfolyosón.

– Megszületett! Megszületett! Húgom van! Megszületett!

A zajra kijött Erika néni. Egyik kezében fakanál, a másikban konyharuha; a kanálról még csöpögött a leves.

– Na és a kislány meg az anyja? Jól vannak?

– Jól, jól! Azt mondták, három kiló negyven.

– Az remek. – Erika néni megtörölte a kezét a kötényében, a fakanalat pedig letette az ablakpárkányra. – Ki volt a szülésznő?

Jocó vállat vont, mintha a kérdés furcsa lenne.

– Nem tudom, Erika néni. Az számít?

– Nekem igen. Neked most nem kell, hogy számítson.

Feri is kidugta a fejét a szomszéd ajtóból.

– Mi folyik itt, bálban vagyunk?

– Jocónak húga született – mondta Erika néni, és már fordult is vissza a konyha felé. – Gyertek be. A leves kifut, ha itt állok.

A lakásban meleg volt, és erős bablevesillat. Erika néni visszatette a fakanalat a fazékba.

– Mikor született?

– Hajnalban. Apa azt írta, hogy ordít, mint akit nyúznak.

– Az jó.

– Az jó, ha ordít?

– Most igen. Tizenhat évesen majd kevésbé fogtok örülni neki.

Feri leült az asztalhoz.

– Erika néni mindenből betegséget csinál.

– Nem igaz. Van, aminek egyszerűen csak örülök.

Jocó elővette a telefonját.

– Van kép is.

Erika néni elzárta a gázt, és odalépett. Sokáig nézte a fényképet.

– Szép kislány.

– Minden újszülöttre ezt mondja? – kérdezte Feri.

– Nem. Csak amelyiknek itt van valamelyik rokona.

Feri felnevetett. Jocó is mosolygott, aztán még egyszer a telefonjára nézett.

– Kár, hogy nagymama ezt már nem láthatta.

Erika néni visszatette a fedőt a fazékra.

– Anyukád édesanyja?

– Igen.

– Ő volt rákos, ugye?

– Igen.

Jocó a csuklójára nézett. Ott volt a nagymama karkötője, egy vékony ezüstszál, rajta egy apró kék kő. Nem vette le azóta.

Erika néni most már nem nyúlt a fakanálért.

– Műteni akarták – folytatta Jocó. – Meg kemoterápiát is mondtak neki. De nem vállalta.

– Tudom.

– Járt egy természetgyógyászhoz. Ő mondta, hogy ne engedje. A kemó tele van mérgekkel, a műtét pedig megzavarja a test természetes rezgéseit.

Feri Erika nénire nézett.

– Ilyen tényleg van?

– Olyan, hogy valaki nem fogadja el a kezelést? Van.

– És?

Erika néni megvonta a vállát.

– És a nagymamája meghozta a döntését.

Jocó bólintott.

– Még hónapokig élt. A természetgyógyász mondta is, hogy ez mutatja, milyen erős volt a szervezete, és milyen jó volt, hogy nem engedte a műtétet.

– Lehet – mondta Erika néni.

Feri felkapta a fejét.

– Maga ezt komolyan mondja?

– Miért ne?

– Hát maga orvos!

– Éppen ezért.

Erika néni kihúzott egy széket, és leült velük szemben.

– zt szeretnéd hallani, hogy ha Jocó nagymamáját megműtik és kemoterápiát kap, akkor biztosan meggyógyul?

– Hát… nem.

– Jól teszed. Mert én sem tudom.

Jocó megszólalt.

– Akkor lehet, hogy a természetgyógyásznak volt igaza?

– Lehet.

Feri majdnem felugrott.

– De hát…

– Ülj már nyugodtan. Attól, hogy felpattansz, nem lesz kisebb a bizonytalanság.

Feri visszaült. Egy pillanatig hallgatott, aztán kibökte:

– Az én anyám is járt ilyenhez. Cukorbeteg. Azt mondta neki, hogy ne szedje a tablettát, mert az csak elnyomja a tüneteket. Pár nap múlva bevitték a kórházba.

Csend lett.

– És? – kérdezte Jocó.

– Most szedi. De azóta sem beszélünk arról, hogy ki mondott igazat.

Erika néni nem szólt. Csak nézte Ferit.

– Jocó nagymamájának egy élete volt – mondta aztán lágyabban. – Nem tudjuk kétszer végigvinni ugyanazon a betegségen. Egyszer kezelés nélkül, egyszer műtéttel, aztán megnézni a végét.

– Akkor nem tudjuk, hogy rosszul döntött-e?

– Az ő esetében teljes bizonyossággal nem.

– Akkor honnan tudja az orvos, mit kell csinálni?

Erika néni elmosolyodott.

– Na, ez már jobb kérdés. – Felállt, levette a fedőt, beleszagolt a levesbe, majd újra lefedte. – Jocó nagymamájának egy élete volt. De rákos betegből nagyon sok. Meg lehet nézni, mi történik azokkal, akik megkapnak egy kezelést, és mi azokkal, akik másikat. Hányan élnek egy év, öt év múlva, milyen mellékhatásokkal.

– Statisztika – mondta Feri.

– Statisztika.

Jocó a telefonját forgatta.

– Akkor ezért tudják, hogy a kemoterápia működik?

– Nem úgy általában „a kemoterápia”. Attól függ, milyen daganat, milyen stádium, milyen gyógyszer, milyen beteg. Ezért kell mérni az eredményeket.

Feri elgondolkodott.

– Ezt ki találta ki?

– Nem egy ember. De ismertek valakit, aki nagyon szépen megmutatta, milyen fontos.

– Semmelweis – mondta Jocó.

Erika néni felnézett.

– Honnan tudtad?

– Megszületett a húgom. Gondoltam, előbb-utóbb eljutunk hozzá.

– Látod, mégiscsak van értelme az oktatásnak.

Feri vigyorgott.

– Kézmosás.

– Az is. De most engem valami más érdekel.

– Mi?

– Hogy számolt.

Feri vigyora lehervadt.

– Mit?

– Halottakat. – Erika néni visszaült. – Bécsben két szülészeti klinika működött. Az egyikben orvosok, a másikban főként bábák dolgoztak. Az orvosokén jóval több anya halt meg gyermekágyi lázban.

– Az orvosokén – bólintott Feri.

– Igen. Semmelweis rájött, hogy az orvosok a boncolásokról átvisznek valamit a szülő nőkre. Bevezette a klóros kézmosást, és a halálozás drámaian csökkent.

– Akkor bebizonyította.

– Azt mutatta meg, hogy a beavatkozás után sokkal kevesebb asszony halt meg. A baktériumokat még nem ismerte úgy, mint mi. De az számított, hogy amikor alkalmazták, kevesebben haltak meg.

Jocó bólintott.

– Megszámolta őket.

– Igen. És nem ő volt az egyetlen. Florence Nightingale-ről hallottatok?

Feri gondolkodott.

– A lámpás hölgy, akit említenek a Vissza a jövőbe filmben is?

– Ő. A krími háborúban elkezdte vizsgálni, miben halnak meg a katonák.

– Háborúban? Gondolom, lelövik őket – mondta Feri.

– Éppen ez volt a meglepetés. Sokkal több brit katona halt meg betegségekben, mint harci sebesülésekben. Fertőzések, rossz higiéné. Nightingale adatokat gyűjtött, számolt, összehasonlított, és grafikonokat készített.

Jocó elmosolyodott.

– Tehát ő is számolta a halottakat.

– Igen. És a számokból kiderült, hogy egy hadseregre nem feltétlenül az ellenség a legveszélyesebb.

Feri néhány másodpercig hallgatott.

– Jó. Akkor mondok én valamit. Contergan.

Erika néni arca megváltozott.

– Talidomid a hatóanyaga.

– Most tanultunk róla – mondta Feri élénkebben. – Terhes nők is kapták, aztán rengeteg gyerek súlyos rendellenességgel született. Orvosok adták.

– Igen.

– Akkor? Maga most azt mondja, hogy bízzunk az orvostudományban. Közben meg ilyeneket csinált.

– Én nem mondtam, hogy bízz bennünk.

Feri meglepődött.

– Maga orvos, és azt mondja, hogy ne bízzunk az orvosokban?

– Azt mondom, hogy ne azért higgy el valamit, mert egy orvos mondta. Hanem mert meg tudja mutatni, honnan tudja.

Erika néni közelebb húzta a széket.

– A talidomid tragédia volt. Ezt nem lehet megvédeni.

– Akkor a módszer megbukott.

Erika néni nem felelt. Felállt, a fazékhoz lépett, és lassan megkeverte a levest. A gőz felcsapott.

– Akkor és ott igen – mondta végül, hátával a konyhaszekrénynek támaszkodott.

Feri egy pillanatig hallgatott.

– Akkor mitől jobb?

– Attól, hogy a kudarcot is meg lehet és meg kell mérni.

– Miután megtörtént a baj.

– Igen. Ez benne a szörnyű. De kiderült az összefüggés, a gyógyszert kivonták, és szigorították a vizsgálatokat.

Jocó halkan megszólalt.

– Ettől azok a gyerekek nem lettek egészségesek.

– Nem. Nekik ez nem vigasz.

– Akkor miért fontos?

– A következő gyerek miatt.

Csend lett.

– Évszázadokig eret vágtak a betegeken – folytatta Erika néni, és visszaült. – És biztosan rengeteg orvos tudott mesélni olyanról, aki az érvágás után meggyógyult.

Feri felnézett.

– Utána.

– Pontosan. De ki kellett és ki lehetett deríteni, hogy utána vagy miatta.

Jocó megint a telefonjára nézett, aztán a karkötőre.

– De a nagymamám természetgyógyásza is látott sok beteget.

– Nagyszerű. Hány beteget? Milyen daganatuk volt? Milyen stádiumban? Hányan éltek egy év múlva? És mi történt azokkal, akik nem hozzá jártak?

– Gondolom, nem írta fel.

– Akkor honnan tudja, hogy működik?

– Tapasztalatból?

– Az érvágó orvosnak is volt tapasztalata.

Feri elvigyorodott.

– Ez gonosz volt.

– Nem. Ez a probléma.

Jocó kérdően nézett fel.

– És ha kiderülne, hogy a természetgyógyász módszere tényleg működik?

– Akkor működik. Ennyi. Ha egy kezelés javítja a betegek esélyeit, használni kell. Nem érdekel, hogy egy egyetemi laborban találták ki, vagy egy konyhában.

– És ha azt mondják, hogy az ő módszerüket nem lehet ellenőrizni?

– Akkor van egy apró problémánk. Ha nem lehet ellenőrizni, hogy tévednek-e, azt sem lehet ellenőrizni, hogy igazuk van-e.

Jocó telefonja megvillant.

– Megint a húgom.

Erika néni odalépett. A kislány a fényképen fehér takaróban aludt.

– Még mindig szép – mondta.

– Itt vagyok – felelte Jocó.

– Az sokat segít.

Feri most nem nevetett.

– Erika néni? Akkor mi a különbség? Az orvos is tévedhet, a természetgyógyász is.

– A tévedés nem különbség. Az emberi tulajdonság.

– Akkor mi?

– Hogy mit kezdünk a tévedés lehetőségével. Semmelweis tévedhetett, Nightingale tévedhetett, én is tévedhetek. Ezért nem elég a fehér köpeny. Meg kell nézni, mi történik a betegekkel.

Jocó bólintott.

– Azokkal is, akik meghalnak.

Erika néni ránézett.

– Főleg velük. Mert a sikereket könnyű megjegyezni. A beteg jobban lett, erős volt a szervezete, a kezelés bevált.

– És aki meghalt?

– Arra is lehet történetet mondani. Túl későn jött. Nem hitt eléggé, rosszak voltak a rezgései.

Jocó a telefonján a húga képét nézte, aztán a karkötőt a csuklóján.

– Mint nagymamánál.

– A nagymamádról nem tudom megmondani, mi történt volna máshogy – mondta halkan Erika néni. – Ezt senki sem tudja.

– Akkor mit tudunk?

– Azt, hogy másokkal mi történt.

A leves halkan rotyogott. Erika néni felállt, és a fazékhoz lépett.

– Na, vegyetek elő tányért.

Feri nem mozdult.

– Ennyi?

– Ennyi.

– De honnan tudjuk, hogy nemcsak a szép történeteket halljuk?

Erika néni megkeverte a levest.

– Úgy, Feri, hogy nem hagyjuk ki azokat, akik nem tudják elmesélni a sajátjukat.

– Hanem?

Erika néni felnézett.

– Meg kell számolni a halottakat.

 

Szólj hozzá!

Ne feledd,a hozzászólásodért te vagy a felelős!