Megúszható az erőszak?

Szeretnék egy történetet megosztani mindenkivel. Itt történt, városunkban, a mai napon. A szereplői gyerekek, és felnőttek akik kissé kifordultak önmagukból.   Történ ugyanis hogy két, tizenéves koruk elején lévő fiatal az iskolából hazafelé tartott, a buszról leszállva sétáltak céljaik felé, de három másik gyerek, akik a megálló környékén voltak, kiszemelték maguknak őket. Amikor ketten sétáltak, még csak verbálisan bántották őket, […]

Bővebben →

Jelentkezz a szigethalmi polgárőrség kötelékébe!

Ezen úton szeretnék meghívni a Polgárőrség csapatába olyan 18 és 50 év közötti büntetlen előéletű magyar állampolgárokat, akiket érdekel a fent nevetett életvitel, kellően elhivatottak a közérdek érvényesítésében, segítőkészek, előzékenyek, és mégis – ha kell – határozottan tudnak menni egy cél felé.   Elvárásom a józan életvitel, az ápolt megjelenés és az olyan viselkedési normák betartása, amiket egy csapatot képviselve […]

Bővebben →

Graffiti és rongálás

Ez a két szó városunkban szinte kéz a kézben jár. Érthetetlen okokból egyes emberek késztetést éreznek arra, hogy a frissen kihelyezett utcatáblákon keresztül a hirdetőtábláig mindent összefirkáljon,úgynevezett tag et írjon rá. Majdnem minden esetben ez mellé vandalizmus is társul, számomra teljesen felfoghatatlan okok miatt.. Pedig a GRAFFITI nem erről szól, véleményem szerint városunkban unatkozó fiatalok alkoholos vagy lakkfilccel, nem ritka […]

Bővebben →

Bankkártyát lopott,használni akarta

Nem éppen mai hír,de hátha valaki tud segíteni. A szigetszentmiklósi rendőrök keresik a képen látható ismeretlen tettest. A Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytat 13130/1326/2015. bűnügyi számon lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. A jelenleg rendelkezésre álló információk szerint ismeretlen tettes 2015. június 11-én 8 óra 30 perc és 9 óra közötti időben a Szigethalom, Thököly utcán található […]

Bővebben →
1 5 6 7