Egy magyar számítógép az 1980-as évekből

Az EMG-ben 1977-ben kezdték el fejleszteni a sikeres 666 számítógép utódját az EMG 777-et. A fejlesztés során, ma már furcsának hat, de nem volt szempont, hogy a készülék kompatibilis legyen bármilyen korábbi vagy kortárs rendszerrel. Ez jelentős szabadságot adott a tervezőknek. Ennek ellenére a fejlesztés igen vontatottan haladt, mivel az amúgy is szűkös fejlesztési kapacitások felhasználásával más termékek fejlesztése is […]

Bővebben →

Nagy utazás 3. rész

Ez a történet a Nagy utazás 3. része. Az 1. és 2. rész itt olvasható. Szerencsére egy órai gyaloglással a part mellett egyre több nyomát találtam „emberi” tevékenységnek. Mire megéheztem meg is találtam a „várost”, ahol a „király” azonnal a saját szolgálatába vett. Sokra nem mentünk egymással, mivel nem beszéltük egymás nyelvét, azonban érdekes játékszernek talált, ezért nem öletett meg. […]

Bővebben →

Nagy utazás 2. rész

Ez a Nagy utazás 2. része. A történet az elején ugrik egy nagyot időben. a 3. bekezdéstől kezdve azonban a történet tisztázódik Elém vezették az embert, aki felett ítéletet kell mondanom. Az a bűne, hogy megérintette a Nap templomának egyik ökrét. A hagyományos büntetés a torkának elvágása lett volna bronz késsel (Ez egy előkelő kivégzési mód, az alkalmatlan uralkodót is […]

Bővebben →

Charlie Chaplin

Charles Spencer Chaplin  életműve meghatározta a XX. század filmművészetét. Példaképe volt a filmművészet későbbi képviselőinek (Néha olyasmiben is, amiben nem kellet volna) Chaplin születéséről és gyermekkoráról a leghitelesebb forrás a saját elmondása. Eszerint 1889. április 16-án született Londonban. A levéltári adatok alapján ez idő tájt nem született Londonban hasonló nevű ember. Ezt Chaplin azzal indokolta, hogy szülei elfelejtették bejegyeztetni a […]

Bővebben →

Nagy utazás 1. rész

Egyszerű villanyszerelő vagyok, azonban mindig érdekelt a részecskefizika, és a csillagászat. Rendszeresen látogattam a vonatkozó témájú előadásokat. Ezt olyan lelkesen tettem, hogy egy idő után előfordult, hogy felkértek, hogy csillagászati témákban tartsak előadásokat. Ez azonban nem vált rendszeressé, mivel az előadások minősége nem ütötte meg a mércét, amit magam elé tűztem. Még nem is mutatkoztam be: Takáts József ként születtem, […]

Bővebben →

Mi az a BitCoin?

A rövid válasz az, hogy BitCoin egy kriptovaluta, egy digitális pénz. Ez nem is igaz. A BitCoin nem pénz, hiszen nem felel meg a pénz definícióinak. Például nem áll mögötte jegybank, ami az árfolyam stabilitását biztosítaná. Sokkal közelebb állunk az igazsághoz, ha azt állítjuk, hogy a BitCoin egy Internetes fizetési rendszer, amely sok tekintetben pontosan  a hagyományos bankrendszerhez képest fordítva […]

Bővebben →

55 éve repült Gagarin?

1961. április. 12. napjának reggelén elindult a Vosztok-1 űrhajó a fedélzetén Jurij Alekszejevics Gagarin elvtárssal. Gagarin az űrkabinban 90 perc alatt megkerülte a Földet majd visszatért a felszínre. Ez a hivatalos verzió. De igaz? Ha igaz, miért van ennyi konteo körülötte? Mi okozta, hogy a kezdetekben a szovjet űrkutatás messze meghaladta az amerikait? Gagarin 1961. április. 12-én megkerüli a földet […]

Bővebben →

A mini PC-k

A mini PC-k nem a hagyományos PC-k kicsinyített változatai, hanem sokkal közelebb állnak a mobiltelefonokhoz, bár a Microsoft néhány típusra (Például: Raspberry Pi 3) elérhetővé tette a Windows 10-et. Az alap operációs rendszerük ennek ellenére a Linux testre szabott verziója (Raspbian, Bananian….). Raspberry Pi A Raspberry PI egy brit termék, aminek a sikerén felbuzdulva kínai gyártók forgalomba hozták a banana […]

Bővebben →

Kutyás futás Szigethalmon

Tavaszköszöntő kutyás futás lesz Szigethalmon a Tököli parkerdőben. Gyertek el. Hozzátok a Gazdákat is. Tudjátok aki nem hozza a Gazdát arra ráfogják, hogy kóbor, meg olyan vacak dolog a földön húzni a pórázt. A Gazdával futni hatalmas buli. Ahelyett, hogy rendesen négy lábon futnának azzal próbálkoznak, hogy két lábon tartsák velünk az iramot. Ugye nem mondok vele újat, hogy ez […]

Bővebben →

Az Öreg rádiók kiállításán jártunk

A hét végén a Gazda berakott minket a csomagtartóba. Kicsit csodálkoztunk, mert a Szobaketrecet is összecsomagolta. A Szobaketrec egy tök jó dolog. A Gazdák felállítják a szobában, mi szagolhatjuk, láthatjuk őket, de a rács miatt alhatunk is nyugodtan, nem lépnek ránk, nem üvöltik le a fejünket, ha megmentünk egy-egy általuk elhagyott jobb sorsra érdemes falatot. Az autóval mentünk egy darabig, […]

Bővebben →
1 11 12 13 14 15