Ez a történet a Nagy utazás 3. része. Az 1. és 2. rész itt olvasható.

Szerencsére egy órai gyaloglással a part mellett egyre több nyomát találtam „emberi” tevékenységnek. Mire megéheztem meg is találtam a „várost”, ahol a „király” azonnal a saját szolgálatába vett. Sokra nem mentünk egymással, mivel nem beszéltük egymás nyelvét, azonban érdekes játékszernek talált, ezért nem öletett meg. A nyelv megtanulása sokkal nehezebben ment, mint reméltem (több földi nyelvet is beszélek eltérő szinten), de két hónap múlva már voltak alapvető elképzeléseim, hogy hova kerültem.
A város egy tengeröböl partján terül el, A szárazföld felé egy hegység határolja, amelyen egy keskeny út vezet keresztül, amit valamikor egy szekér szélességűre szélesítettek. Az, hogy kik és mikor már a feledés homályába veszett, se a szélesítés nyomai a mai napig látszanak.

Az öböl bejáratának két oldalán egy-egy magas szikla található, amelynek tetején egy-egy őrszem várja a visszatérő hajókat.
A várost Alolu-nak hívják, és a „környéken” közepesnek számít. Minden várost istenkirály irányít. Kivéve a legszegényebb Bajambát, ahol a szakmák felügyelőinek tanácsa irányítja a várost. Az ivóvizet, részben kutak, részben a parttól nem messze fekvő „hegyekből” vízvezetéken hozott forrásvíz biztosítja. Alolu nem igazán termékeny helyen fekszik, az élelmet részben a szomszéd városokból, részben a hegyeken túl lakó pásztornéptől szerzi be cserébe a bronz szerszámokért, dísztárgyakért, illetve a fazekasok igen finom edényeiért, amforáiért. A partvidéken csak itt készül olyan hordó, amelyben folyadékot is lehet tartani. Ennek nagyon nagy a becse, ha valamelyik másik városból ilyet rendelnek az áron felül háromszor annyi fát is kell ajándékba vinni a mesternek, mint amiből a hordó készül, valamint egy korsó sört.
Egyre többet beszélgettem a királlyal, illetve a tanácsadóival, így a saját helyzetemet is kezdtem érteni. Mivel a „király borát iszom” nem vonatkoznak rám a város törvényei, azonban nem is „védenek meg”. A király a „tulajdonának” tekint, és bármikor elüldözhet, megölhet, megcsonkíthat, kedve szerint. A város többi lakójával tesz ilyet természetesen meg kell indokolnia. A hadsereg fővezérét például azért beleztette ki, mert az istenek arra utasították. A parancsnok felesége pedig a király ágyasa lett…
Mire a nyelvet megtanultam, kialakult, hogy a király mire használ:
Ha a trónteremben a király meg akart valamit kérdezni egy felügyelőtől, követtől, vagy akárkitől, amit rangon alulinak talált, akkor velem kérdeztette meg, és „elnézte” a tájékozatlanságomat. Illetve sokat beszélgettünk, minek hatására megalakult a „vízőrség”, ami a kutak, és a vízvezeték tisztaságára ügyelt, illetve arra, hogy ne lehessen beszennyezni, megmérgezni.
Érkezésem után hozzávetőleg másfél évvel a királyt baleset érte. Éppen két legbizalmasabb tanácsadójával, és velem ebédelt, amikor egy falatot félrenyelt, és megfulladt.
Az utód – mivel a király gyermektelenül halt meg – a két tanácsadó egyike lett volna, azonban a kiegyensúlyozott erőviszonyok miatt hosszú polgárháború döntötte volna el melyikük, emiatt úgy léptünk ki az ebédlőből, hogy a király engem jelölt ki utódjául.
Amikor először ültem a trónteremben a király helyén akkor nyílalt belém, hogy milyen keveset is tudok a király feladatairól, a város működéséről, hiába töltöttem a társaságában szinte minden itt töltött percemet.Ezen a nehézségen azonban átsegített az, hogy az első feladatom az elődöm méltó eltemetése az Ősök Útja mellett. Ez a városból a szárazföld belseje felé vezető útnak az a szakasza ahol az út mélyen két meredek sziklafal között fut. Ahogy meg tudom ítélni, valamikor folyómeder lehetett, ami kiszáradt (Az esős évszakban most is járhatatlan). Ennek a falában sorakoznak a királyok sírjai. Az első feladatom az új sír helyének kijelölése volt. Erre a feladatra a két „tanácsadómon” kívül elkísértek a város legtekintélyesebb papjai is. Útközben elmesélték, hogy ahogy kifelé megyünk, a jobb oldalon a királyok sírjai vannak egymás mellet, bal oldalon a főpapoké. A királyokat kb. szemmagasságban, rendezett sorban falfülkékbe temetik. A főpapok oldala sokkal rendezetlenebb, látszik, hogyan változtak a városban tisztelt istenek.
A királyok oldalán, a megfelelő szertartások után, az erre rendelt papok kijelölték a Szent Pálcákkal az új sír helyét (egyikkel az előzőtől mért távolságot a másikkal a sír magasságát, és a szélességét mérték ki) az 73. sírhelyet. A pálcák nyilvánvalóan nagyon régiek gyönyörű bronz veretekkel, a veretek között rengeteg részletesen kidolgozott faragással. Az évek és a használat néhány kopás formájában hagyott nyomot rajtuk. Természetesen, a hagyomány szerint ellenőriztem a munkájukat, és az erre rendelt szavakkal hagytam jóvá.
A csákányosok azonnal elkezdték a sír kivájását a falban. El lehet képzelni mekkora munkába kezdtek bele fa, kő, és bronzeszközökkel. A sírkamra amikor kész lesz kb. 60cm széles és magas és kb. 2 méret mély. A mélység azért ekkora (A király nagyjából 150cm magas lehetett) mert a tetteit leíró agyagtáblákat is mellé temetik. Az agyagtáblákat a történetírásért felelős papok már hatalomra kerülése óta írják. Az agyagtáblák két példányban készülnek. A szebbiket a fazekasok kiégetik, ezt teszik a sírba, a másikat a palota alatti „Királyok Pincéjében” helyezik el. Ez amolyan kezdetleges történelmi könyvtár. Minden király története megvan Nagy Paja óta ő volt az utolsó király, akinek neve volt, utána a királyok a sorszámukat viselik. így én lettem a 61. Király. A nevem innentől nem lényeges.
12 napra a hagyomány szerint vissza kellett vonulnom megtisztulni. Ez idő alatt két legfőbb tanácsadóm alaposan kioktatott a város dolgairól, a városon belüli, és kívüli erőviszonyokról. A követendő napirendről.

A király napirendje a következő:
A testőrök kapitánya napkelte előtt ébreszti. A palotában található medencében rituális fürdőt vesz. A medencét város egyetlen meleg vizes forrása folyamatosan táplálja, ezért a vize mindig tiszta, és langyos. A fürdés után rituális öltözködés, ami nem tart sokáig, mert a király viselete, egy fehér lepel, és egy pár díszes saru. A fehér lepelből több darab áll rendelkezésre, ez éppen viseltet minden nap kimossák, és a napon szárítják, fehérítik. A viharok idején a lepel szürke, és füstszagú, mivel tűznél szárítják.
Ezt követi a felügyelők meghallgatása, és az ítélkezés a trónteremben.
A trónterem a palota legnagyobb terme, igazából a palota alatti sziklába vájt hatalmas barlang, amelynek világításáról a falba vájt lezárható ablakok gondoskodnak, illetve a fényt bronz tükrökkel erősítik fel. Mivel az ablakok keletre néznek, a terem csak délelőtt használható. Ha mégis délután kell használni, a világítást fáklyák, és mécsesek biztosítják, ezt nagyon nem szeretem, mert igen büdösek. A terem padlóján a hátsó faltól pár lépésre egy 3 lépcső magas szintkülönbség van.
A lépcső tetején középen négy piros ülőpárna van. A két középső a királynak, és a királynénak, két oldalt egy fokkal lejjebb a két tanácsadónak.
A többi (fehér) ülőpárna a terem alacsonyabb részén a fal mellett van. Ha valaki szólni kíván, vagy a király megszólítja, az illető a lépcső tövében középre térdel, a két tenyerét, és a homlokát a sziklára szorítva várakozik. Az első intézkedésem az volt, hogy ide rendeltem egy gyönyörű szőnyeget.
A meghallgatás, és az ítélkezés mente az, hogy a trónteremben a mesterségek felügyelői beszámolnak a tegnapi nap történéseiről, ha valaki megsértette a város törvényeit az felett ítéletet kellett mondani. Ez utóbbiban nagy segítségemre volt a két tanácsadóm. Bizony a büntetések nagy része korbácsolás, vagy csonkítás. Kimagaslóan súlyos esetekben halál, aminek a formája lehet: torok elvágása, bronz, vagy kő késsel, megkövezés, kibelezés, vízbefojtás, az elkövetett bűn, és a bűnös rangja szerint.
A városban a gyerekek amolyan hírvivő szerepet töltöttek be. Egész nap a kikötő környékén lábatlankodtak, ha valami idegen hajó jött, ők már szétvitték a hírt a városban mire a hajó kikötött, így, ha jött valami követ általában mire hozzám ért már mindent tudtam róla, és a megfelelő szavakkal tudtam fogadni, vagy kivesszőztetni a városból.
Az első néhány hónapban igazán sok dolgom nem akadt egyszerűen csak csináltam a rutint, amit az elődeim rám hagytak.

Szólj hozzá!

Ne feledd,a hozzászólásodért te vagy a felelős!