Charlie Chaplin

Charles Spencer Chaplin  életműve meghatározta a XX. század filmművészetét. Példaképe volt a filmművészet későbbi képviselőinek (Néha olyasmiben is, amiben nem kellet volna)

Charlie Chaplin

A fiatal Chaplin (1920)

Chaplin születéséről és gyermekkoráról a leghitelesebb forrás a saját elmondása. Eszerint 1889. április 16-án született Londonban. A levéltári adatok alapján ez idő tájt nem született Londonban hasonló nevű ember. Ezt Chaplin azzal indokolta, hogy szülei elfelejtették bejegyeztetni a születését, egy halála után előkerült dokumentum szerint talán más néven született.

Nagy nyomorban nőtt fel. Már gyermekkorában színpadon szerezte meg a napi betevőre valót. 1912-től az Egyesült Államokban lépett fel.

A híres Csavargó alakja 1914. január 5-én született, és 1936-ig élt. Az utolsó film, amiben feltűnt a Modern Idők volt. Ebben a korszakban már a hangosfilm volt az általános (például 1931-ben jelent meg a Hyppolit, a lakáj). A csavargó figurája azonban nem volt életképes a hangosfilm világában, bár a Modern Időkben van egy éneklős jelenete.

Élete folyamán sok feleséget fogyasztott el. A házasságkötés idején minden felesége tizenéves volt, emellett valószínűleg rengeteg szeretőt és alkalmi kapcsolatot tartott fent.

A csavargó és a kutya

A híres csavargó figura

Tartós házassága csak Oona O’Neill-el volt. A házasságkötéskor Chaplin 54 a lány 17 éves volt. Ez a házasság kitartott 1977-ig Chaplin haláláig. A korábbi házasságok és élettársi viszonyok csak pár évig tartottak.

A Diktátorban Adolf Hitlert figurázza ki, rájátszva a közöttük levő fizikai hasonlóságra. Azt nyilatkozta, hogy amennyiben tudott volna a koncentrációs táborokról nem készíti el a filmet. A Modern Pimpernel című Leslie Howard film azonban arra enged következtetni, hogy a koncentrációs táborok léte ismert volt.

A származásának és gyermekkorának részleteit a Brit és Amerikai titkosszolgálatok is kutatták, azonban érdemleges adatot nem találtak, kénytelenek voltak megelégedni az általa közölt adatokkal.

1964-ben egy csokor szalmavirággal gratulált Eötvös Gábornak (Aki a híres bohóc számában egy igen hasonló figurát formált meg)

Tetszel nekem, mert önmagadat adod, és a lényegről beszélsz. Gratulálok! Nem használsz parókát, meg nagy cipőket, és nem is vagy agyonfestve. Én is egész életemben azon igyekeztem, hogy minden figurában önmagamat adjam. Benned mintha magamat látnám. Csak így tovább, fiú!

–Charlie Chaplin

Chaplin halála után sem nyughatott békében. Koporsóját kiásták és váltságdíjat követeltek érte. Az özvegy azonban nem fizetett, ehelyett értesítette a hatóságokat. A zsarolókat elfogták.

Szólj hozzá!

Ne feledd,a hozzászólásodért te vagy a felelős!