A PR-TELECOM Zrt. közleménye II.

A Magyar Nemzet múlt hét szombati számában megjelent „Bojkottért állami támogatás?” című újabb cikkére reagálva az alábbiakat tesszük közzé.

Sajnos a cikk – csakúgy, mint a korábbi – ismételten nélkülözi a tényszerű információkat, amely miatt kiegészítésre szorul.
Az említett hálózatfejlesztésre (Európai Strukturális és Beruházási Alapok Újgenerációs NGA és felhordó hálózatok fejlesztése szélessávú hálózatok kiépítése.) kiírt hivatalos pályázaton elnyert támogatással kapcsolatban a cikk mesterkélt módon von párhuzamot a kormány és a cégünk működése illetve annak üzleti döntései között. Ezt ez úton is cáfoljuk!
A Szupergyors Internet Pályázaton egyébiránt több mint két tucat hazai hírközlési szolgáltató nyert támogatást az ország szinte teljes területét érintően. Ezen a linken megtekintheti bárki, hogy mely vállalkozások érintettek: https://palyker.fair.gov.hu/?page=nyertes_lista (ezen belül a GINOP-3.4.1-15 Újgenerációs NGA és felhordó hálózatok fejlesztése címsorok alatt láthatók a nyertesek)
Továbbra is hangsúlyozni szeretnénk, hogy a döntés – mely a Hír TV programkínálatunkból való kikerülését illeti – teljes mértékben annak az eredménye, hogy a műsor képviselői az általunk szeptemberben megküldött értesítésünkkel kapcsolatban semmilyen hivatalos érdemi nyilatkozatot nem tettek arra vonatkozóan, hogy a felek között a tárgyalások elindulhassanak.
Az előzményekre vonatkozóan a korábbi közleményünkben megfogalmazott álláspontunkat továbbra is fenntartjuk, továbbá az alábbiakkal kiegészítjük.
A PR-Telecom Zrt. visszautasítja, hogy bármelyik politikai érdekkörrel összefüggésbe hozzák. A társaság 1999-es – egyébiránt magyar vállalkozó általi – megalakulása óta erre nem volt példa és felettébb inkorrekt megoldás, a Hír TV, mint médiapiaci szereplő részéről, hogy a – saját hibájából adódóan – várható jövő évi árbevétel kieséséért, társaságunk ellen lejárató célzatú kampányt indított és ezzel egyidőben előfizetőinket félretájékoztatja.
Csak azt mondhatjuk amit eddig is, hogy képviseletünk a jogszabályi határidőn belül megkereste a Hír tv-t szerződésünk újratárgyalásának okán, de ettől ők egyértelműen elzárkóztak, és elzárkóznak most is.

Korábbi közleményünket IDE KATTINTVA olvashatják.

2016.12.12

forrás:pr.hu

Szólj hozzá!

Ne feledd,a hozzászólásodért te vagy a felelős!