A csatapénz

-Hivatott nagyméltóságú várkapitány uram.
-Üljön le vitéz! Azt hallottam, hogy mostanában nem hadakozik olyan hévvel, ahogyan azt korábban tette, ez pedig rossz hatással van a többi vitézekre is.
-Valóban várkapitány utam. Nézze meg a kardomat. Csorba.
-Valóban. Miért nem viszi el a kovácshoz, hiszen itt van a szerződésben, hogy a saját eszközeikről a vitézeknek kell gondoskodni.
-Voltam a kovácsnál. Azt mondta, hogy 13 fabatka a javítás.
-Hogyhogy, a múlt héten az enyémet 10 ért csinálta
-Valóban, de akkor még Kataától vette fel a pénzt.
-Igen az Igen Nagy Méltóságú Fővárkapitány úr Katát nyugdíjba küldte, mert nem adott elég pénzt a kincstárba. Azért még megéleztethetné az a szerszámot.
-Igen, de én is csináltam a várostromok közötti időben kösöntyűket, amit a szabónak adtam el, így én is kaptam egy kis pénzt a Katától. De Kata nyugdíjba ment, a szabó csak a Kösöntyűkészítőtől tudja venni a kösöntyűt. Az drágább, így ő is drágábban tudja adni a lajbit. Hát nézze meg Várkapitány uram. Illő egy vitéznek ilyen lajbiban járnia? De nem tudom megvenni az újat, mert kéne hozzá a pénz, amit a kösöntyűkért kapnék, ha a Kata nem ment volna nyugdíjba, meg a drágább kösöntyűk miatt a szabó is árat emelt.
-Vitéz uram, hagyjon engem békén a lajbijával, meg a kösöntyűjével, a kardját élesíttesse meg, háború van. Tőlem meztelenül is hadakozhat a falakon, higgye el, a törököt nem fogja érdekelni, de a kardja legyen éles. A kováccsal meg beszélek, hogy ne háború idején legyen ilyen mohó, hogy 10-ről 13 fabatkára emeli a kardjavítás árát.
-Méltóságos Várkapitány uram, a kovács igazából kevesebbet kér a kardjavításért, de amióta Kata nyugdíjba ment ki kell fizetnie minden fabatka bevétel után a 27% ÁFS-t (Általános forgalmi sarcot), a nyeresége után nyereségsarcot fizet, így neki kevesebb marad.
-Ezt meg kell értened Vitéz uram háború van.
-Igen, de a kovács a szenestől veszi a szenet.
-Ne mond nekem azt, hogy a szenes is a Katától vette fel a pénzt.
-Nem ő soha, de a magasabb ár miatt a kovácsnak kevesebb a munkája ezért kevesebb szenet vesz, ezért a szenes nem tud a mátkámtól minden héten hamuba-sült pogácsát venni, csak havonta egyszer. Ezért a kedvesem sem tudja a cipésznél megvasaltatni a csizma sarkát, amihez a kovács csinálná a vasakat és a szeget.
-Már fáj a fejem. Mi köze ennek a kardodhoz.
-Csak annyi, hogy már a kovács intézi, hogy költözik a szomszéd várba, mert most olyan kevés a munkája, hogy nem tud a gyerekeknek kecsketejet venni.
-Nekem meg a kecskés asszony panaszkodott tegnap, hogy nem tudja eladni a tejét, pedig már csak a takarmány ára jönne vissza belőle, de mit csináljak, ha háború miatt a takarmány ára is felment?
-Érdekes a szomszéd várban a takarmány a felével sem lett drágább
-A takarmánynak nincsen szokásos ára, mindig annyiba kerül, amennyit adnak érte, de ehhez egy közvitéznek nem kell érteni.
-A jövő hónapban meg tudnám éleztetni a kardomat, ha a méltóságos várkapitányúr kifizetné az elmaradt járandóságaimat.
-Vitéz uram meg kell értenie, hogy a mikor Kata nyugdíjba ment, minden vitézt át kellett minősíteni, meg kellett oldani  a Kapisztrán fizetését, mert ő nyugdíj mellett félállásban vitézkedik, kaptunk a Dicsőséges Igen Nagy Méltóságú Fővárkapitánytól egy írnokot, ő sem tud egész nap dolgozni, nincsen gyertyánk. Napkeltétől, napnyugtáig dolgozik, de még nem ért a vitézek átminősítésének a végére. Amíg nincs meg az átvilágítás nem nem tudunk fizetni.
-Várkapitányuram, miért kell újra minősíteni?
– Az előző minősítések nem voltak jók. Szinte mindenkiről kiderült, hogy túl magas minősítést kapott, a központból küldött deák biztos, hogy jobban ért a dologhoz, mint a vár írnoka.

-Csak nem a mi zsoldunkon akarnak spórolni?
-Nem, mindenki megkapja, ami jár neki, de akit az írnok visszaminősít az kevesebbet fog kapni, de akit felfele minősít, az többet.
-Volt akit az írnok felminősített?
-Ez a kérdés hogy jön ide? Egy közvitéznek ehhez semmi köze.
-Hogyan tartsam a fegyvereimet jó állapotban, hogyha meg sem kapom a zsoldomat.
-Menj le a fegyverraktárba, kiutalok neked egy kincstári kardot, de siess, mert három perc múlva zárják a kaput.
-Akkor leugrok
-Vidd már magaddal a törököt is

 

Szólj hozzá!

Ne feledd,a hozzászólásodért te vagy a felelős!