Egyelőre nem Szigethalmon épül kerékpárút

Pest Megyében tíz településen összesen 32 km hosszú kerékpárutat építenek 1,8 milliárd forintért. Erről döntött Pest Megye Közgyűlése, illetve a Nemzetgazdasági Minisztérium. Arról nincsen információnk, hogy településünk részt vett-e a pályázaton, de az biztos, hogy a nyertes települések között nem szerepel Szigethalom.

 

„Fenntartható közlekedésfejlesztés Pest megyében” című pályázat Kerékpárosbarát fejlesztés című komponensének nyertesei között van Szigetszentmiklós Város Önkormányzata is. A szomszédos település 223 591 220 Ft-ot nyert el a Csepeli út – Lehel utca – Petőfi Sándor utca kerékpáros nyomvonalának kialakítására.
Az Önkormányzat honlapján olvasható, hogy „a beruházás tervezetten 2019. I. félév végéig befejeződik. A Csepeli úti kerékpárút tervezett nyomvonal-vezetése a Csepeli út – Leshegyi úti körforgalomtól a Lehel utcán keresztül a Petőfi Sándor utcai autóbusz-fordulóig tart, összekötve a meglévő Petőfi utca – Massányi Károly úti kerékpárúttal. A nyomvonalat három fő részre lehet bontani: a Csepeli úttal párhuzamos vezetésű szakaszra, a Lehel utcai szakaszra, illetve a Petőfi Sándor utcai szakaszra. Ezek a szakaszok az elhelyezkedésükön túl az alkalmazott kerékpárforgalmi létesítmény típusában is eltérnek egymástól. A projekt eredményeként 2850 m kerékpárút kerül megépítésre Szigetszentmiklóson.”
Kerékpárutat építhet megyénkben még: Szentendre, Gödöllő, Cegléd, Farmos, Tápiószecső, Alsónémedi, Budakeszi, Letkés.
Már megint nem sikerült fejleszteni Szigethalmot pályázati forrásból. Ezzel összefüggésben egy kérdés megfogalmazódott bennem: vajon Szigethalom Város Önkormányzata részt vett a pályázaton? Valószínűleg a lakosság többsége el tudna képzelni a Mű út mentén egy kerékpárutat, mely biztonságossá tenné a fő út menti közlekedést.

Nyugtasson meg polgármester úr, jó kezekben van városunk irányítása, az önkormányzatunk is benyújtotta pályázatát, csak hát megint nem sikerült.
Tóth Csaba

Szólj hozzá!

Ne feledd,a hozzászólásodért te vagy a felelős!