Esős hétvége volt

Az időjárás az év elején (2017) nem igazán tette lehetővé a szabadtéri programokat. A gazdák gondolkoztak, törték a fejüket. Úgy döntöttek, hogy szombaton plázázás lesz.

Szombat

 

Póráz, kocsi és mentünk az egyik plázába bulizni. Amikor lementünk a föld alá, Csibész kicsit meglepődött, de pillanatok alatt rendezte sorait. Kiszálláskor a szájkosarak is előkerültek (pedig már reméltük, hogy régen elveszítették).

Felmentünk a plázába. Persze ez nem volt olyan egyszerű, mint ahogy elmondom. Mozgójárda vitt fel. Arra éppen úgy nem mehetünk fel, mint a mozgólépcsőre, mert szétkapja a lábunkat. Kellett keresni egy lépcsőt. Persze ez is sétával járt. A séta jó, tehát semmi baj nem volt azzal, hogy a Gazda bénázott. Lássátok be, egy Gazda kutya nélkül csoda, ha nem veszik éhen.

Sétáltunk egy nagyot. Rengeteg fény, szag, hang. Bizony gyorsan elfáradtunk. 10 perc múlva, már boldogan feküdtünk a fotózáshoz.

Hazafelé megálltunk a Dunaparty megállónál kis sétára. Na ez tényleg kis séta volt. A csúszós úton a Gazdák bizony nehezen mozogtak. Miért nem járnak négy lábon, mint mi, semmi bajunk nem volt a csúszással.

Bementünk a sátorba egy teázásra. A bejárati ajtón ki van hangsúlyozva, hogy kutya cica mehet be. Ennek ellenére a Gazda azzal kezdte, hogy megkérdezte, hogy zavar-e valakit, ha kutyával megy be. Most őszintén egy kutya zavarhat akárkit is? (ha valakit zavar, azt majd jól megugatom) A többi vendégtől sok-sok fülvakarást kaptunk, bizonyítékként, hogy tényleg örültek nekünk.

 

Vasárnap

 

Másnap a Gazda rakja fel a szemüvegét. Az egyik szára a kezében marad. Vasárnap van. Holnap dolgozni akar menni. Mit tehet ilyenkor egy okos kutya? Fogtam, elvittem megint plázába. Ott bement a boltba, ahol a szemüveget csináltatta. Közölték, hogy a javítás egy hónap (jól olvastátok 30 nap!).

Átment a másik boltba, ami az előző cég egy drágább márkája. (drágábban hátha gyorsabban dolgoznak) Szintén egy hónapra ajánlották a javítást, azonban 3 hét alatt csináltak volna új szemüveget. Az eladó felajánlotta, hogy (jó pénzért) pár nap alatt csinál egyfókuszú szemüveget. A Gazda ezen a ponton eljátszotta, hogy nem tuja, hogy az eladó is kap szemészeti képzést, és kiselőadást tartott az “presbiópia” (öregszeműség) mibenlétéről. Nem tudtom elképzelni, hogy egy ilyen buli helyen, mint a pláza, miért jött ki a Gazda vérben forgó szemmel a boltból. (lehet, hogy a törött szemüveg miatt?)

A 3 optikai üzletben fogták a szemüvegét és kerestek egy olyan keretet, amelybe pontosan illett a szemüveglencséje. 15 perc múlva vigyorogva kapta kézbe a pórázt.

 

Szólj hozzá!

Ne feledd,a hozzászólásodért te vagy a felelős!