Lopott táskában talált bankkártyát próbált használni

Az állampolgárok segítségét kérik a szigetszentmiklósi rendőrök. A Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság, Bűnügyi Osztálya 13130/2582/2016. bűnügyi számon folytat eljárást lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen.

A rendelkezésre álló adatok az ismeretlen tettes 2016. október 8-án 12 óra és 12 óra 30 perc közötti időben egy szigetszentmiklósi hipermarketben tulajdonította el a sértett táskáját az abban lévő készpénzzel, bankkártyával és iratokkal együtt.

A bankkártyával a képen látható nő a bűncselekmény elkövetését követően a főváros XXIII. kerületében próbált meg pénzt felvenni.

A Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság várja azok jelentkezését, akik a képen látható személyt felismerik, tartózkodási helyével kapcsolatban érdemleges információval rendelkeznek. Bejelentéseiket megtehetik személyesen – munkaidőben – a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányságon, vagy hívják a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-1/236-2883 telefonszámon, illetve tegyenek bejelentést az ingyenesen hívható 06-80/555-111 „Telefontanú” zöld számán, továbbá a 107 vagy 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

forrás:police.hu

Szólj hozzá!

Ne feledd,a hozzászólásodért te vagy a felelős!