Hullanak a drogkereskedők, mint a legyek, most éppen Dunaharasztin

A szigetszentmiklósi rendőrök nem pihennek, úgy néz ki sikerült  rendesen belenyúlniuk a jóba, mivel most Dunaharasztin razziáztak , nem is hiába. Az eredmény 11 fogyasztó, és egy újabb dealer.

Kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyamatban lévő büntetőügyben tartottak ellenőrzést a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság munkatársai 2016. augusztus 13-án 23 óra 40 perckor két Dunaharasztiban található vendéglátóipari egységben.

Az ellenőrzés alkalmával a nyomozók az üzletek helyiségeit, valamint az ott parkoló járműveket átkutatták, kábítószer-kereső kutyával átvizsgálták, továbbá az ott tartózkodó személyeket elszámoltatták. Az intézkedés eredményeként 11 fővel szemben indított eljárást a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság kábítószer fogyasztással összefüggésben.

 

Továbbá kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt elfogták és előállították, majd – őrizetbe vétele mellett – gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök C. Károly 41 éves budapesti lakost.

Az egyik presszó üzemi helyiségéből, az ott lévő széfből – a keresőkutya jelzése alapján – csekély mennyiségű kábítószer-gyanús anyag került elő.

A hatóság előterjesztést tesz C. Károly előzetes letartóztatására az illetékes ügyészségen. Az eljárást a továbbiakban a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le.

forrás:police.hu

Szólj hozzá!

Ne feledd,a hozzászólásodért te vagy a felelős!