Emberrablás Dunavarsányban

A Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya eljárást folytatott súlyos testi sértés bűntett és személyi szabadság megsértése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt K.-L Imre 50 éves budapesti lakos ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint az 50 éves férfi 2016. január 26-án 11 óra körüli időben hazafelé tartott a sértettel annak dunavarsányi lakásába, amikor a nő kérte tőle, hogy adja meg neki a tartozását. Ennek a gyanúsított eleget tett, azonban annyira felhergelte magát, hogy a nő félelmében nem mert bemenni a lakásába. Ekkor a fővárosi férfi a kapunál megragadta a sértett karját, berángatta az udvarra és rálökte egy farakásra, majd többször megütötte.

A sértett megpróbált segítséget kérni az utcán elhaladó személyektől, de K.-L. Imre ezt megakadályozta úgy, hogy berángatta a házba és ott ismét bántalmazta, majd kivette a nő kezéből a telefonját és azt a tűzre dobta. A gyanúsított a bántalmazás során többször megfenyegette a sértettet azzal, hogy megöli, ha értesíti a rendőrséget.

Az asszony végül másnap elterelte a férfi figyelmét és kijutott a lakásból.

A Dunavarsányi Rendőrőrs munkatársai a bejelentést követően 2016. január 29-én 15 óra 40 perc körüli időben egy szigetszentmiklósi lakásban elfogták és előállították a férfit, akit a nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki és őrizetbe vettek. Az illetékes bíróság két nappal később elrendelte az előzetes letartóztatását.

A gyanúsított ellen folytatott eljárást a nyomozóhatóság a napokban befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az illetékes ügyészség részére.

forrás:police.hu

Szólj hozzá!

Ne feledd,a hozzászólásodért te vagy a felelős!