Karbantartjuk

Mindenki tudja jól, hogy nem olyan egyszerű egy választási hajrá.
Főleg akkor, ha bele is láthat az ember a költségvetésbe. Jönnek-mennek az ígéretek, némelyik szimpatikus, némelyik szinte hihetetlen. De meg kell győzni valahogy a választópolgárt. Lehet ígérni szürkét feketét tarkát, úgysem fog megrúgni, elég hosszú az a négy-öt évecske. Nem igazán szoktak időközit rendezni erre mifelénk, ha meg mégis, akkor is kijöhetünk jól belőle.

csuriSzóval ígérjünk!  Ez volt sok politikai és civil szervezetnél a jelszó. Eztán pedig bekopogtatott a nagy nap amikor dönteni kellett, de mivel győztes csak egy van, így hát én is csak egy ígérettel foglalkozok.
Eggyel, mert nem lenne korrekt, csak a hibákért tollat ragadni.

Mi is volt, ami a legjobban felkavarta a lakosságot a múltban, a jelenben.

(A győztesek részéről). Az előtte évekből,mások részéről.

“Amit mi másképp csinálnánk”
Már a felvetés sem volt rossz.Igaz milyen jól hangzott?

Elemezzünk

Amit: ez önmagában nem hordoz sokat. Akit nem lehet ígérni, amit viszont sokkal többet.(Ne felejtsük egy ígéret, ami az írásban szerepel)!

Mi: Ezt a szót már jóval  többen szokták magyarázni. Vannak olyan teóriák,hogy királyi többes. Amikor az országos politika levánszorog a helyibe, de persze itt nem erről van szó. Egy csapat, a nevében is benne van, összefogás. Tehát mi / ők, kinek hogy fekszik.

Másképp: Igen, másképp, nem úgy ahogy eddig, vagy most, hanem másképp! Senki nem ígérte, hogy jobban! Másképp, mert lehetnek elégedetlenek, amit meg is érthetünk. Nem úgy másképp, ahogy volt. De egy pillanat, nézzünk csak bele ebbe az üveg gömbbe. Az ismeretlen, közéletbe készülő arcok mellett azért vannak a régiek közül is, ha jól láttam.

Valóban a jelenlegi polgármester aki azt mondta mindenkinek másképp. Aki eddig is ott volt és másképp is ott indul. Hm… na ez kezd különös lenni. Mit nem csinált jól amire azt mondja másképp? Vagy jól csinálta de másképp kellett volna.(Ne felejtsük, nem sok döntési lehetősége volt)

Csinálnánk: Sokak szemében lehet ez varázs szó. Csinálni ?! Feltételes módban persze, ehhez győzni kellett. Szóval be lett ígérve a cselekvés. Mert ugye nem arról van szó, amit az előző években a választók érezhettek. Itt történni fog valami, csinálnánk valamit!

markoloAkkor a kampány szlogen:
Karbantartjuk a csapadékvíz elvezetőket. (Az említett egy ígéret)

HO HÓ, megint az a mindenséges csapadék, ami áldja ezt a várost.

Karbantartjuk: Végre valahára kézben lesz a pocsolya! Lesz benne útszéli bója, forgalom lassító gödör, káromkodós útszéli gyalogos. Lesz még egy csomó értetlen polgár, akik nem látják majd be, hogy nincs rá pénz és különben is, nem most lett elrontva, hanem az előző ciklusban. Majd eljön ezért is a felelősségre vonás. Nem is ígérünk olyat, hogy kijavítjuk, csak karban tartjuk!

Mi lakosok pedig megint és megint felhozzuk a témát, pedig csak olvasni tanultunk meg értelmezni annyira nem.

 

 

 

Szólj hozzá!

Ne feledd,a hozzászólásodért te vagy a felelős!