Kopjafaállítás Apró Sándor emlékére

Apró Sándor, Szigethalom Díszpolgára és a Dísz téren található Trianon emlékhely kopjafáinak megalkotója a közelmúltban, 90 éves korában, hosszú betegség után elhunyt. Emlékének megőrzéséül, és egyben mély tiszteletadásul, a Kereszténydemokrata Néppárt Szigethalmi Szervezete a család egyetértésével, kopjafát állított a  szigethalmi városi köztemetőben.   A kopjafa avatására 2017. április 21-én került sor, ahol az emlékezésen a családon és rokonságon kívül barátok, […]

Bővebben →

Kerékpáros Iskola Kupa és Ki a mester két keréken? megyei döntő

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) Balesetmegelőzési Csoportja 2017. április 21-én rendezte meg a Kerékpáros Iskola Kupa és a Ki a mester két keréken? elnevezésű, felmenő rendszerű közlekedésbiztonsági vetélkedő  megyei döntőjét Dunakeszin.   A versenyre valamennyi rendőrkapitányság illetékességi területéről delegáltak versenyzőket. A megnyitót Tóth Csaba rendőr alezredes tartott, aki egyben köszöntötte a versenyzőket. Az elméleti versenyszám – KRESZ elméleti tesztlap megoldása […]

Bővebben →

Eladták a tököli bevásárlóközpontot

Az OTP Ingatlanbefektetési Alap megvásárolta a Futureal-csoporttól Csepel-sziget legnagyobb bevásárló központját, a Sziget Centert. A közlemény szerint a tranzakciót az egy héttel ezelőtt bejelentett Corvin Skypark adásvételével együtt kötötték meg, és az OTP Ingatlan Befektetési Alapkezelő Zrt. folyamatos portfóliófejlesztési stratégiájának része. A tranzakció értékéről nem adtak tájékoztatást.     A most lezárult tranzakció keretében a Futureal-csoporttól megvásárolt 23 600 négyzetméteres […]

Bővebben →

Tudod ki törte ki a korlátot a zebránál?

Nemrég sikeresen kitörte valaki a most épülő zebránál a korlátot. Amennyiben tudod ki volt, vagy bármilyen információval tudsz szolgálni a tettesről, akkor kérünk írj egy e-mailt a titkarsag@szigethalom.hu -címre, vagy a város Facebook oldalán írj üzenetet. Nekünk is írhatsz, és továbbítjuk az illetékeseknek, hogy a tettes elnyerje méltó jutalmát.         Forrás: facebook

Bővebben →

A lakóépületek építésének új szabályai

A lakóépületek építésének szabályai a legfeljebb 300 m2 összes hasznos alapterületű új lakóépület építésére vonatkozó egyszerű bejelentés jogintézményének 2016. januári bevezetésével jelentősen megváltoztak, és az azóta eltelt időszakban több ízben is módosultak. A legújabb szabályozás az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvénynek az egyszerű bejelentés 300 négyzetméternél nagyobb lakóingatlan nem kereskedelmi célú építésére történő kiterjesztésével összefüggő […]

Bővebben →

Az összefogás hegyeket mozgat meg

A mai napon csodát tettek a Szigethalmiak közössége  facebook csoport tagjai, amikor megunva a várakozást, összefogtak, és kitakarítottak egy leégett házat, hogy segítsék az ott lakó János bácsit.   Mint ahogy emlékezhettek, 2017.02.27-én hétfőn délben kigyulladt egy 40 négyzetméteres ház Szigethalmon. A tüzet sikeresen eloltották, de az egyébként is romos épületben felhalmozott használati tárgyak és eszközök nagy része elégett, vagy […]

Bővebben →

Figyeljetek, éjjel óraátállítás!

Vasárnap hajnalban egy órával kevesebbet alhattok. Ez mondjuk akkor fontos csak, ha vasárnap reggel időre mentek valahova. A 2017-es nyári időszámítás kezdete március 26-án lesz, az órákat vasárnap hajnal 2 órakor 3 órára kell előretekerni.   Európában a nyári időszámítás március utolsó vasárnapján kezdődik, és október utolsó vasárnapjáig tart. Emiatt minden évben más dátumra esik, de az időpont mindig ugyanaz: […]

Bővebben →

Volánbusz menetrend változások Április 1-től

A volánbusz közleménye szerint több módosítást hajt végre szigethalmot érintő menetrendekkel kapcsolatosan 2017 április elsejétől. A Marlyn telepi iskolába járóknak jó hír, hogy végre 14:50 kor is lesz busz a dunapart felé, így ha 7 órája van a gyereknek, nem kell feszített tempóban kisétálnia a postához. Ez már évek óta probléma, hiszen az iskolák a teljes foglalkoztatottságra törekednek, így majdnem […]

Bővebben →

Hétvégi időszakos útlezárás Szigethalmon

Erdészeti munkálatok miatt 2017 március 18-án szombaton, és 2017 március 20-án hétfőn reggel 8 és délután 16 óra között időszakos lezárásokra kell számítani a Szabadkai úton a Fogoly utca-Dunasor közötti erdős szakaszon. A polgárőrség köszöni a megértéseteket, és türelmeteket, a lehető legrövidebb ideig zárnak csak, amíg a munkagépek az úton dolgoznak, illetve fordulnak.

Bővebben →

Meghívó a Március 15.-i ünnepségre

Szigethalom város önkormányzata szeretettel meghívja önt és kedves családját 2017. március 15.-én 11 órakor kezdődő 1848-49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett ünnepségére!   Az ünnepség helyszíne: Dísz tér Ünnepi beszédet mond: Molnár László (Ráckevei Ady Endre Gimnáziumigazgató, történelem tanár) Közreműködnek:Újvári Ferenc (a Szigethalmi Széchenyi István Ált. Isk. 8/a. osztályos tanulója), Szigethalmi Nyugdíjasok Baráti Körének Asszonykórusa Katonai tiszteletadás: Vitéz Mikecz Kálmán […]

Bővebben →
1 7 8 9 10 11 23