Délegyházi tagja is volt a heroinkereskedőknek – video

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztálya nyomozást folytat K. István 52 éves délegyházai, M. Károly 40 éves és M. Károly Józsefné 63 éves gyáli lakos, valamint egy 48 éves szerb állampolgár ellen kábítószer-kereskedelem bűntett miatt.

 
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a szerb férfi megbízásából K. István és M. Károly 2017. február 1-jén Törökországba utazott azért, hogy heroint szállítsanak Budapestre továbbértékesítés céljából. A két férfi 2017. február 6-án egy alsónémedi telephelyre vitte a kábítószert, ahol pár napig tárolták, majd átszállították M. Károly gyáli lakására azzal a céllal, hogy felhígítsák és kisebb adagokra porciózzák.

A nyomozók 2017. február 13-án reggel megjelentek a lakásnál, ahol a szerb férfit, illetve M. Károly édesanyját tetten érték, amint éppen a kábítószert csomagolták kisebb adagokba. A férfi megpróbált elszökni, de a rendőrök elfogták, majd a lakásban tartott házkutatáskor közel 25 ezer adag, összesen 5,83 kilogramm heroint találtak, amelynek az utcai forgalmi értéke – a kisebb adagokba történt csomagolást követően – mintegy 70 millió forint. A nyomozók kábítószer terjesztéséhez használt mérleget és csomagolóeszközöket is találtak a helyszínen. Ezen a napon fogták el a másik két gyanúsítottat is, K. Istvánt délegyházai lakcímén, majd társát, M. Károlyt Debrecenben.

 

A rendőrök a négy kábítószer-kereskedőt gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették.

 

forrás:police.hu

Szólj hozzá!

Ne feledd,a hozzászólásodért te vagy a felelős!