A gyűjtésről

A rádiógyűjtés egy hobby egy elmeállapot, kinek hogy tetszik. Lehet űzni magányosan, csoportosan. Én például az elektronikát rendbe teszem, a famunkával mást bízok meg, bár én is politúroztam újra egy Néprádiót, de olyan szép fényes lett, amilyen az a típus (már írtam, a Néprádió a spórolás jegyében készült) soha nem volt. Ez akkora kudarc élmény volt, hogy famunkához azóta sem nyúltam.

A rádió (vagy tetszőleges) gyűjtés hatalmas felelősség is, hiszen arról szól, hogy a múlt egy darabját megőrizzük az utókor számára. Na ez a gyakorlatban nem így néz ki. A múlt darabkáját magunknak őrizzük meg. A folyamat általában nálam így néz ki:

  • Megérkezik a készülék „fellelt” állapotban
  • Porszívózás tisztítás, szükség esetén rovarirtás
  • Megy a padlásra
  • Pár év múlva lekerül, porszívózás tisztítás, állapotfelmérés
  • Ha az esztétikai állapota megengedi, megy a polcra
  • Elektronikai javítások, kontakt hibák megkeresése, munkapont beállítások
  • Igen büszke vagyok a működő készülékre.

Mint látható a folyamat nem gyors, de a legújabb készülékek is elmúltak 40 évesek, a régebbiek pedig még öregebbek egyik sem siet sehova. Az egyik kedvencem az Orion 366-os 1943-ból. Ez bizony már több, mint 70 év.. Itt igaz a mondás az út a lényeg nem a cél.

Orion 366 csöves rádió

Orion 366 az 1940-es évekből
Sík Béla gyűjteményéből

Gondoljunk bele, manapság egy számítógép a NAV szerint is elavul 3 év alatt.

Ezekhez a készülékekhez hozzányúlni már felelősség.

Ha valamelyik cső eltörik, az már nem pótolható, hiszen már nem gyártják, csak egy másik rádióból lehet kivenni, ha a készülék tönkremegy, a helyzet hasonló.

A felújítás során azonban felmerülnek kérdések, amire mindenkinek magának kell a választ megtalálnia.

Nem gyári alkatrészek

Ha az évek során a készüléken nem gyári alkatrésszel javították (papír kondi helyett fólia, szénréteg ellenállás helyett fémréteg), ami az eredeti felépítéstől idegen, azonban a készüléket évekig így használták. Erre a saját válaszom az, hogy ha van eredeti alkatrészem, akkor cserélem, de ha nincs úgy marad.

Ennél érdekesebb, ha a régebbi elektroncsöveket korszerűbbekkel pótolták. Mivel az elektroncső betétszerű alkatrésznek tekinthető, úgy gondolom minden további nélkül meg kell tartani, mint a korabeli javító ipar műremekét. (ha valamiért eredeti csövet akarok betenni még mindig megtehetem probléma nélkül).

Orion 140 A lámpás rádió

Orion 140 A
Javítsam, vagy ne javítsam?
A radiomuseum.hu képe

Az Orion 140A készülék bemérésekor merült fel a kérdés, hogy az egyik ellenállás tönkrement. Nekem az adott paraméterekkel csak fémréteg ellenállásom volt. Álljak meg, vagy tegyem be a típusidegen alkatrészt?

Némi tépődés után beszereltem, ami volt, és szóltam a gyűjtőtársaknak, hogy akinek van megfelelő szénréteg ellenállása vágja már hozzám. Így a bemérést folytatni tudtam, várhatóan a végeredmény is korhű lesz (remélem az ellenállás lassan megérkezik), ha az aktuális állapot nem is az.

Az már érdekesebb kérdés hogy mi van akkor, ha egy olyan egység sérült meg a készülékben, amit nem tudok korhű eszközökkel pótolni. Szerintem ilyenkor rendbe kell tenni azt, amit lehet. Ami hiányzik, vagy sérült (ha az állagmegóvás megengedi) azt hagyni úgy ahogy van és várni egy donor készülékre. A Milói Vénusznak sem csináltak új kezet (egyes vélemények szerint az eredetiek a 13-as raktárban vannak).

Vannak gyűjtőtársak, akik csak a doboz felújításával  foglalkoznak, az elektronikát vagy hagyják ahogy van, vagy azzal más foglalkozik.

A milói Vénusz is hiányos

A Milói Vénusz (Milosi Afrodité)
A kép forrása: Wikipédia

Mit újítsunk fel

Sok évvel ezelőtt tisztelt meg egy gyűjtőtárs, hogy megmutatta hatalmas gyűjteményét (Nagyon sok száz műsorvevő és katonai készülék). Minden készülék dobozát tipp-topp állapotúra felújította, az elektronikával csak annyit foglalkozott, ami látszott.

Számomra ez is egy méltányolandó hozzáállás, hiszen a látható részek felújításával megmenti a színeket, feliratokat, emblémákat az utókornak, az elektronika pedig megmarad fellelt állapotú. Ez azért jó, mert minden javítással módosítunk is a készüléken A legritkább esetben áll rendelkezésre teljesen azonos alkatrész. Sok esetben az is siker, ha korhűt sikerül találni, de ha más nem, akkor más összetételű forraszanyagot használunk).

A berhelések

 

Átalakított régi csöves rádió

Hangolhatóra átalakított Néprádió
A kép forrása: www.bertibenis.it

Az szerintem nem képezi vita tárgyát, hogy a legnagyobb értéket a szép állapotban megmaradt készülékek jelentik. Nekem a szívem csücskei, a korabeli gondosan megcsinált átalakítások, bár pillanatnyilag ilyen készülékem nincsen. A legelterjedtebb ilyen átalakítás talán a Néprádiók folyamatos hangolásának megoldása.

Ezek az átalakítások épp úgy mutatnak egy képet a korról amikor ezeket a készülékeket használták, mint maga a készülék, tehát gyűjtésre érdemesek.

A rossz állapotú készülékeket ki kell dobni?

Ezt az alcímet ide sem írtam volna, ha a válaszom igen lenne. A rossz állapotú készülékek még igen jól használhatóak donornak. A bennük még fellelhető alkatrészekkel egy jobb állapotú készülék megmenthető. Egyetlen megbocsájtható kivételnek tartom, ha a káva szuvas. A szú bekerülése egy gyűjteménybe komoly károkat okozat, a kiirtása pedig hozzáértést igényel

Mi a felelősségünk?

A demokráciákban a tárgyakkal a tulajdonosaik azt csinálnak amit akarnak, ésszerű korlátok között (sajnos gyakran a háziállatokat is tárgynak tekinti a jogalkotó). Ezek a készülékek azonban ritkák. Egy-egy darab megsemmisülése, megrongálódása mindannyiunk múltjából semmisít meg egy ici-pici darabot. Ahogy a kultúra értéknek tartja egy-egy irodalmi mű első, vagy különleges kiadását, ép úgy értékek ezek a régi rádiók, műszerek. Sajnos mifelénk a kultúra alatt az irodalmat és a történelmet értik, pedig a tárgyi kultúra hasonlóan fontos a múltunk megőrzése érdekében. Mi gyűjtők ennek egy kicsi szeletét megpróbáljuk megőrizni. Természetesen saját magunknak. Azzal, hogy saját magunknak összegyűjtjük, konzerváljuk, felújítjuk a készülékeket megmentjük őket a megsemmisüléstől (már ha nem ejtjük le, mint én a múltkor a Puskás börzén), esélyt adunk arra, hogy a jövőben is bemutathatóak, tanulmányozhatóak legyenek.

Természetesen egyedül ebben az ügyben sem lehet csodát tenni, de ha mindenki tesz egy picit (nem dobja ki a nagymama rádióját), már előbbre jutottunk.

 

Szeretném felhívni a figyelmet, hogy itt a rádiógyűjtésről írtam, de ezek a gondolatok bármilyen gyűjtési kategóriára adaptálhatóak.

Szerintem a mottó örök:

Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derűl!

Szólj hozzá!

Ne feledd,a hozzászólásodért te vagy a felelős!