Ez a Nagy Utazás 10. része az 1. 2. és 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. rész korábban jelent meg

Az ellenséges hajókról, amikor látták, hogy a tengeri összecsapást nem fogják elkerülni, annyi katonát tettek partra, ahányat tudtak. Ezzel két céljuk volt. A szárazföldi haderő megerősítése, illetve a hajókon az ütközet alatt ne legyenek láb alatt, legyen hely mozogni.
A megerősített szárazföldi csapat, nagy részben a már kirabolt városokból „toborzott” emberekből egy elég komoly erődítményt építtetett. Ezzel megállítva a szövetséges gyalogságot. Az erődítményt az érkező csapatok azonnal blokád alá vonták. Onnan bárkit kiengedtek ha nem volt nála fegyver, de befelé senki sem mehetett (egy kereskedő legényén kívül nem is akart senki bemenni).
Beállt a patt helyzet. Az erődbe zárt idegenek jól elvoltak láva élelemmel. Az ostromlók a szomszédos városoktól szintén gond nélkül szereztek ellátást. Ostromra, kitörésre az erőviszonyok miatt nem nagyon volt lehetőség. Mindkét oldalon az íjászok próbálták az ellenséget zaklatni jelképes eredménnyel.

Amikor hazaértünk a főembereim beszámoltak a történtekről. Nem tudtam, hogy büszke legyek arra, hogy milyen jól megszerveztem a várost, vagy szégyelljem magam…
Az erődbe csak 25 íjász hagytak hátra, a többiek egyenesen az én városomat támadták meg.
A hatalmas sereg mire az ütközetre sor került már tudta, hogy az én városom messze a leggazdagabb, és mivel hajós és gyalogos sereget is indítottunk ellenük a városban komoly véderő nem maradhatott. Nem tévedtek.
Amikor a favágók és pásztorok rohantak a városba, hogy hatalmas szárazföldi csapat közeledik. A főembereim azonnal a menekülést kezdték előkészíteni. Rue a leghatározottabb királyi feleség azonban percek alatt összeszedte a parittyás egységét és átvette a hatalmat a városban. A rossz nyelvek szerint több főember sérülései tőlük és nem az ellenségtől származnak, ezeknek a „szóbeszédeknek”, azonban nem adtam hitelt, mert akkor el kellett volna őket távolítani a pozícióikból, így azonban a markomban voltak.
A szárazföld felé vezető úton Rue torlaszokat emeltetett. Az első két torlasz csak arra szolgált, hogy az erőviszonyokat felmérjék a 3. már egészen a királysírokhoz közel volt. Oda hordtak össze minden olyan anyagot, ami alkalmas torlaszépítésre (fatörzseket, követ földet) és harcra, a tetején gyalogjárót és deszka mellvértet alakítottak ki.
Az utat szegélyező meredek sziklafalon megkerestette azokat a pontokat (ezeket gyermek korából mindenki pontosan ismerte), ahonnan takarásból lehet köveket hajigálni a közeledőkre (A gyerekek legfeljebb diókat dobáltak).
Ehhez az egészhez egy nap állt rendelkezésére.
Másnap napkeltekor az első torlasz őrségét már szét is verték. Az volt a parancsuk, hogy amint a helyzetük tarthatatlanná válik, csatlakozzanak a második torlasz őrségéhez. A mámorosan támadó ellenséget meglepte a második torlasznál hirtelen támadt kemény ellenállás, azonban a nap második órájának a végére ez a védelmi vonal is tarthatatlanná vált. Sajnos visszavonulás közben két védő halálos nyíllövést kapott, az ellenség azonban legalább 10 halottal és sok sebesülttel lett gyengébb.
A 3. torlasz azonban jelentősen kidolgozottabb volt az előzőeknél. Ennek már az volt a feladata, hogy megállítsa az ellenséget, nem csak az, hogy lelassítsa. Rue jól kihasználva az időt, amit a két már elesett torlasz biztosított, ezt jól megerősítette. A védelemhez még csináltatott kézzel dobható molotot, ami hozzávetőleg egy literes füles korsót jelent, amibe a hajók felgyújtására is használt keveréket töltötték.
A rohamozó ellenséget az íjászok nyílzápora fogadta. Az első nyilak becsapódásakor az oldalfalon várakozók is indították a támadást. Akinek volt parittyája azzal, akinek nem, az „csak” követ dobált. Az első roham megakadt, mielőtt kibontakozhatott volna. A parancsnokok percek alatt rendezték a támadó sorokat és azonnal indult a második roham. Még mielőtt a nyílzápor indulhatott volna, a domboldalon elhelyezett emberek olyan mennyiségű kővel üdvözölték a vendégeket, hogy egy perc alatt teljes lett a káosz. Mindenki a legjobb tudása szerint próbált menekülni. Közben Rue felgyújtatta az első torlaszt, hogy a visszavonulás útját elvágja. A városlakóknak a nehéz helyzet ellenére a szíve szakadt meg a sok eléget fa és olaj miatt. A fa nagyon drága. A gazdag emberek is legfeljebb a hajóépítő hulladékát égetik. Most tudtam meg, hogy a világítótoronyban elégetett fa miatt is majdnem lázadás tört ki. A kedélyek csak az első megmentett hajók befutása után csillapodtak.
Amikor a csapdába esett csapatokra az első molotos korsók kezdtek záporozni, azonnal eldobták a fegyvereiket és megadták magukat.
A két torlasz közül csak fegyver és ruha nélkül léphettek ki egyenként. A ruha nélkül kitételt nem értettem, de Rue elmagyarázta, hogy attól félt, hogy a ruha alá rejtett fegyverekkel előröl kezdik a harcot.
Viszonylag gyorsan a sértetlen katonák a kőfejtő közepén találták magukat. Ez egy amfiteátrumhoz hasonló kerek tér, honnan csak egy keskeny kijárat van. Ezt pár katona sikeresen védheti egy esetleges lázadás estén is.
A sebesülteket a gyógyítók vették kezelésbe. A városlakók között csak 3 halott volt (egy a domboldalról gurult le, az ellenség agyonverte), és hozzávetőleg egy tucat sebesült volt. A támadó csapatok azonban igen komoly veszteségeket szenvedtek. Sok sebesültnek csak a fájdalmát tudták csillapítani. A törések ellátásán azonban igen meglepődtek. A csontokat a gyógyítók tapintás alapján összeillesztették és sínnel pólyával rögzítették (Ezt én mutattam a gyógyítók vezetőjének, ő tökéletesítette, bár inkább a saját nyelvét tépte volna ki, mint bevallja, hogy nem pontosan az általam mutatott módszert használja). Csak akkor próbálkoztak amputációval, ha súlyos érsérülés is történt. Támadóink csak az amputációt ismerték. Igaz, arra jobb módszereik voltak.
Estére a sebesültek ellátva, a zsákmány a palota előtti téren szétválogatva, a tisztek kihallgatva. A tisztek teljesen megrökönyödtek, hogy nők hallgatják őket ki. Amikor megtudták, hogy a harcot is nagyrészt nők és serdülők vívták teljesen magukba zuhantak. A kihallgatások vezetésével Rue Lél-t bízta meg. Ő több nyelven beszélt, kiderült, hogy a támadókkal is megérti magát, igaz nehezen. A tisztek eleinte nem akartak semmit elmondani, azonban Lél korsószámra hordatta a bort, amit ő mértékkel és erősen hígítva ivott. Egy óra múlva Rue már küldte is a csapatokat az utóvéd felszámolására.

Szólj hozzá!

Ne feledd,a hozzászólásodért te vagy a felelős!