Megint itt vannak a választások

Kedves Olvasóm!

Süti kutya vagyok. Sajnos ezt a cikket már nem tudja Csibész megírni, de  az én véleményem is hasonló.

A Gazda előkereste a régi írást, amit Csibész kapart a billentyűzetbe, és mondta, hogy lassan itt az ideje, hogy szóljak valamit. Megint itt a nagy hercehurca, plakátok, hangzavar, és a Gazda megint sokat morfondíroz a rádió előtt.

Én meg csak fekszem a lába előtt, és gondolkodom.

Tudjátok, mi a legnagyobb különbség köztetek meg köztünk, kutyák között? Mi nem találgatjuk, ki mit szeretne. Mi cselekszünk.

Ha a Csibész (örök nyugalomra tért, szegénykém) egyszer úgy döntött, hogy a nagy fa a kert végében az övé, akkor ő odaállt, és megjelölte. Nem kérdezősködött, nem várta, hogy mások majd eldöntik helyette. Ő cselekedett. Ha én azt szerettem volna, hogy az ajtó melletti fekhely legyen az enyém, akkor oda bújtam minden este, amíg a Gazda észrevette, hogy na jó, legyen.

Ti ezt máshogy csináljátok. Ti várjátok, hogy mások döntsenek helyettetek. Aztán meg csodálkoztok, ha nem az lesz, amit szerettetek volna.

A nagy lámpás vicc, ami tényleg igaz

A Gazda mesélte egyszer a viccet a részeg emberről, aki a lámpa alatt keresi a kulcsát, mert ott világos, pedig a sötét sarokban vesztette el. Ez a vicc nálatok a választás. Mindenki a lámpa alatt – vagyis a szavazás napján – keresi a megoldást, de a kulcsot, ami a változáshoz kell, már napokkal, hetekkel előbb elvesztette. Amikor otthon maradt, amikor legyintett, hogy „úgyis mindegy”, amikor nem vette a fáradságot.

A választás napja csak a lámpa. A kulcsot ott vesztitek el, ahol sötét van: a tétlenségben, a közönyben.

Nekem, kutyának ez felfoghatatlan. Mert ha én nem sétálok, akkor nem lesz sétálás. Ha én nem ugatok a kapuban, amikor idegen jön, akkor nem fog senki szólni, hogy hé, itt valami nem stimmel. Ha én nem mutatom a Gazdának, hogy melyik tálba kéne a finomabb falat, akkor azt eszem, amit elém raknak. Még ha nem is azt szeretném.

Szavazni annyi, mint a sarkot megjelölni

Nálatok ez a szavazás olyan, mint amikor mi a sétánál eldöntjük, merre menjünk. Ha én határozottan húzok balra, a Gazda többnyire követ. Ha viszont csak állok és nézek ki a fejemből, akkor ő dönt, és lehet, hogy pont bokromat nem látogatjuk meg.

A választás is ilyen. Nem arról szól, hogy majd a politikusok megmondják, mi legyen. Arról szól, hogy ti, az emberek, határozottan megmutatjátok, merre húztok. De ha nem mutatjátok meg, akkor jön a bizonytalankodás, a találgatás, meg az, hogy olyan döntik el a dolgokat, akiknek pont mindegy, merre mentek.

Itt Szigethalmon is így van. A játszótér, az utak, ahol sétálni lehet, a Duna partja, az iskola, ahol a gyerekek – a ti kölykeitek – játszanak, a boltok, ahol a Gazda a kaját veszi… ezek mind olyan dolgok, amikre lehet hatni. De ha senki nem mondja meg, hogy mit szeretne, akkor jön a sok okoskodó, és eldönti helyettetek. Aztán lehet ugatni a kutyát, de a bajszomra mondom, nem mi tehetünk róla.

Nem mindegy, hogy ki adja a vacsit

Én a legutóbbi írásomban azt mondtam, hogy Csibésszel mi „megszavaztuk”, hogy olyan vezetőt akarunk, aki két vacsit ad. Ez tréfa volt, de nem teljesen. Mert ti, emberek, a döntéseitekkel azt is eldöntitek, hogy mennyi időtök lesz a kutyátokkal sétálni, hogy mennyi pénzetek marad a finom falatokra, hogy lesz-e rend a környéken, ahol az orrunkat kidugjuk a kapun.

Nem mindegy, hogy ki osztja a kártyákat. Nem mindegy, hogy aki a város/ország dolgait intézi, az érti-e, hogy miért fontos egy kutyafuttató, vagy hogy miért nem kéne telehagyni szeméttel a füves részt. És nem mindegy, hogy aki a nagy ország dolgaival foglalkozik, az gondol-e a ti hétköznapjaitokra.

Ti ezt a szavazás napján tudjátok a legjobban befolyásolni. Nem a Facebookon, nem a kocsma előtt, nem a kertipartin. Hanem amikor bemegyek oda a fülkébe (a Gazda engem sajnos nem visz be, pedig kíváncsi lennék), és ott a tollal tesz egy X-et.

Ne hagyjátok, hogy mások döntsenek helyettetek!

A legnagyobb gond a közöny. Amikor azt mondjátok, hogy „majd más” vagy azt, hogy „úgy is mindegy”, vagy „egyik kutya másik eb”. Mert a másik az mindig van. De vajon azt akarjátok, hogy a „más” döntse el, hogy milyen utcán sétáltok, milyen boltba jártok, milyen iskola lesz a kölyköknek? Mert ha ti nem döntötök, akkor más fog. Ez nálunk, kutyáknál is így van: ha én nem jelölöm meg a sarkot, akkor Csibész fogja. És akkor az övé lesz a terep.

Ti egy kicsit bonyolultabban csináljátok, de a lényeg ugyanaz.

Aki nem megy el szavazni, az lemond a véleményéről. Odaadja másnak a lehetőséget, hogy helyette mondja meg, mi legyen. És ilyenkor a politikusok nem a csendben ülő többségre gondolnak, hanem azokra, akik kimondták, mit akarnak. Mert aki nem szól, azzal nem kell számolni. Nálunk a néma kutya… hát, azt nem is kell mondanom.

Szóval, kedves Olvasóm

A Gazda most azt mondta, hogy közeledik a nap, amikor megint szavazni kell. Én nem értek hozzá, hogy ki mit ígér, és ki mit gondol, meg hogy kinek mi a programja. Nekem a program az, hogy reggel séta, aztán alvás, aztán vacsi, aztán séta, aztán alvás. De a ti életetek bonyolultabb, és pont ezért fontos, hogy Ti magatok tegyetek érte.

Nem kérek tőletek sokat. Csak annyit, hogy amikor eljön a nap, ne a lámpa alatt keressétek a kulcsot. Menjetek el, és mutassátok meg, merre húztok. Vegyétek a fáradtságot, álljatok sorba, vegyétek kézbe a tollat, mert az a pár perc az egész következő időszakra kihat.

Ha nem tetszik, ami van, változtassatok. Ha tetszik, erősítsétek meg. De ne maradjatok otthon. Mert aki otthon marad, az a döntés után meg se mukkanhat.

Én Süti vagyok, a szigethalmi fekete négylábú, és én már eldöntöttem, hogy a Gazdával megyek (vagy legalábbis kint várok rá). Mert nekem is fontos, hogy merre megyünk a sétákon, és ki adja a vacsit.

Menjetek Ti is.

Ugatás a végére: a kutya, ha nem szól, nem kap jutifalatot. Ti se maradjatok csendben.

Süti
(szerkesztette a Gazda)

Szólj hozzá!

Ne feledd,a hozzászólásodért te vagy a felelős!