Orbán Viktor bejelentése, felfüggesztik a hiteltörlesztéseket!

Orbán Viktor miniszterelnök szerdán 15 órakor Karmelita kolostor erkélyén jelentette be, hogy a kormány a mai ülésén a koronavírus okozta gazdasági kérdésekkel foglalkozott és több fontos döntést hoztak.

Orbán Viktor a bejelentkezését azzal kezdte, hogy a kormányülés szünetében áll az ország elé, és ezen a kormányülésen fontos, húsbavágó döntéseket hozott a kormány.

Ez a hetedik nap, a veszélyhelyzet kihirdetése óta megszerveztük Magyarország kollektív önvédelmét, a közös védekezést a világjárvánnyal szemben. Az egészségügyi intézkedésekről folyamatosan tájékoztatunk és ezután is így lesz ez. Az operatív törzs, az akciócsoportok és a járványügyi szervek 24 órában dolgoznak, döntenek és tájékoztatnak” – mondta.

A kormány mai ülésén tettünk egy lépést előre és gazdasági kérdésekkel foglalkoztunk. Úgy látjuk, eljött az ideje, hogy a járványügyi és egészségügyi kérdések mellett gazdasági döntéseket is hozzunk” – vezette fel a bejelentést.

A világjárvány nemcsak az emberek egészségét veszélyezteti, hanem a munkahelyeket is. Ezért ma olyan döntésekről tárgyaltunk, amelyektől azt várjuk, hogy meg tudjuk védeni a munkahelyeket” – mondta Orbán Viktor.

Azt is hozzátette, hogy ezek csak az első és legsürgetőbb lépések, amelyet újabbak követnek. Számíthatnak rá szinte minden nap, hogy a gazdaság újraindítása érdekében számos, újabb döntés születik majd – mondta, majd sorolta a mai döntéseket:

Az első döntésünk, hogy a magánszemélyek és a vállalkozások, mindenki esetében, a mai napig megkötött hiteleinek tőke és kamatfizetési kötelezettségét az év végéig felfüggesztjük.

Másodszor a rövid lejáratú vállalkozási hitelek június 30-ig meghosszabbításra kerülnek.

A holnaptól felvett fogyasztási hitelek THM-jét a jegybanki alapkamat +5%-ban maximáljuk.

Negyedszer: a gazdaságunk néhány szektora nehéz helyzetben van. Ilyen súlyos gondokkal küzd a turizmus, vendéglátás, szórakoztatóipar, személyszállítás. Ezekben a szektorokban a munkáltatói járulékot elengedjük. Az egészségbiztosítási díja csökken június 30-ig. A kata szerint fizető taxisok adófizetését elengedjük. A bérleti díjakat nem számíthatják fel ezekben a szektorokban. A turizmusfejlesztési hozzájárulást is elengedjük.

Döntéseket hoztunk a munkavállalási szabályok rugalmasabbá tételéről. A felek könnyebben meg tudjanak egyezni egymással – mondta a miniszterelnök.

A teljes videót alább lehet megnézni.

 

forrás:budapestkörnyéke

Szólj hozzá!

Ne feledd,a hozzászólásodért te vagy a felelős!