Kitiltották Budapestről Póka Lászlót-Videó

Lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el a nyomozási bíró Póka Lászlóval szemben, aki társaival több esetben otthonánál zaklatta az OTP Bank elnök vezérigazgatóját, Csányi Sándort és családtagjait.

 

A hirado.hu információja szerint Póka ellen büntetőeljárás folyik a Budapesti Rendőr-főkapitányságon. Vasárnap őrizetbe vették, a nyomozási bíró az ügyészség indítványára szerdán lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el vele szemben. A végzés értelmében mostantól nem léphet Budapest közigazgatási területére.

A Fővárosi Főügyészségtől a gyanúsítottal szemben nyomkövető alkalmazását is kérték, ezt azonban a bíróság elutasította. Ez ellen a Fővárosi Főügyészség fellebbezett.

A hirado.hu úgy tudja, a zaklató ellen a Nemzeti Nyomozó Iroda is eljárást folytat, hasonló bűncselekmények miatt. Annak az ügynek 12 gyanúsítottja van. A bíróság korábban távoltartást rendelt el vele szemben, amit nem tartott be.

Ha a most elrendelt lakhelyelhagyási tilalmat megszegi, előzetes letartóztatásba kerülhet.

Az interneten kutatva gyorsan rátaláltunk a Nem adom a házamat facebook csoportra, ahol ezt a hírt maga Póka László is megerősíti:

Az őrizetbe vételét videón is rögzítették, ezt a youtube videomegosztón közzétették

 

 

forrás:hirado.hu-facebook-youtube

 

 

Szólj hozzá!

Ne feledd,a hozzászólásodért te vagy a felelős!