Kábítószer terjesztő bandát kapcsoltak le a rendőrök -Videó

A Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytat eljárást kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt K. Krisztián 19 éves, N. Ákos 21 éves és H. István 23 éves szigetszentmiklósi, G. Péter 24 éves tököli, B. Csaba 20 éves, S. Benjámin 20 éves szigethalmi, K. Balázs 21 éves és J. Barna 24 éves budapesti lakosok ellen.

 
A rendőrségre néhány héttel ezelőtt érkezett állampolgári bejelentés arról, hogy Tökölön egy kisebb létszámú csoport kábítószert fogyaszt.

A nyomozók az adatgyűjtés eredményeként rövid időn belül azonosították a csoport tagjait, majd kihallgatták őket. Ennek eredményeként derült ki az, hogy az érintett fogyasztók a kábítószert kitől vásárolták.

 
Ezt követően a szigetszentmiklósi rendőrök és a Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztály Kábítószer Bűnözés Elleni Osztály munkatársai 2017. január 6. és január 20. közötti időszakban nyolc férfit fogtak el, akik az elmúlt hónapokban rendszeresen kábítószert értékesítettek a fővárosban és a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság illetékességi területén.

Előállították, gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették őket.

Az elfogott személyek lakásán a rendőrök házkutatást tartottak, amelynek során mérlegeket, készpénzt és nagyobb mennyiségű kábítószergyanús zöld növényi törmeléket foglaltak le.

 

 

 

 

forrás:police.hu

Szólj hozzá!

Ne feledd,a hozzászólásodért te vagy a felelős!