Alternatív történelem 2. rész

Ez az írás teljes egészében a fantázia műve. Néhány önkényesen kiemelt történelmi tény és létező személy csak háttérként szolgál

Közben a németek gőzerővel folytatták a harckocsik tervezését. A Tigrisek benzinmotorja nem felelt meg az elvárásoknak, mivel sem a fogyasztása, sem a teljesítménye nem volt megfelelő. Némi kísérletezés után a Ganz-Jendrassik előkamrás dízelmotorokra esett a választás. Ezek könnyedén hozták a 700 Le teljesítményt, az eredetileg tervezett benzinmotornál jelentősen kedvezőbb fogyasztás mellett. Az erősebb motorhoz az erőátvitel egyes elemeit is meg kellett erősíteni. Ezzel előállt egy igen drága de mérsékelten megbízható nagy harcértékű fegyver.

A Tigrisek mellé egy új közepes harckocsit is terveztek az Ocelot-ot. Ez a rengeteg újítás miatt nehezen jutott túl a tervezés illetve a prototípus fázisokon.

Az erősen döntött homlokpáncél hét réteg hengerelt acélból készült, amelyből a legkülső réteg 5 centiméterrel el volt emelve a többitől. A torony a használt 7,5 cm KwK 42 ágyú ellenére kimondottan alacsony lehetett, mivel félautomata töltőberendezést alkalmaztak. A töltőberendezésbe egyszerre 6 lőszert lehetett betárazni, amit a tüzér tetszőleges sorrendben lőhetett ki. Két speciális lövésmódja volt, amikor gyors egymásután lőtt ki két vagy három lőszert, az ilyen sorozatok után meg kellett várni amíg a cső visszahűl.

A tűzgyorsasága (amíg a töltőberendezésben volt lőszer) messze meghaladta bármely korabeli harckocsiágyúét. A forradalmian új páncélzat és az alacsony építési mód miatt hadrendbeállításakor nem volt ellenfele a harcmezőn. A könnyű építés erős motor nagy ágyú hármas miatt új kategóriát teremtett. Alig volt nagyobb, mint egy közepes harckocsi, de a tűzereje és védettsége a nehézpáncélosok közé sorolta. A prototípusba a Ganz gyárban szerelték be a Ganz-Jendrassik motort, majd önerőből ment egészen Berlinig.

Amikor megjelent az első 200 darab Moszkva alatt olyan erejű támadást hajtottak végre, hogy a hónapok óta álló front pillanatok megindult és hetek alatt elérték a város határárát. Elkeseredett utcai harc vette kezdetét, amit a hadvezetés azonnal megállított és a város blokádjához szükséges erőket hátrahagyva azonnal a Sztálingrádot ostromló erők megerősítésére indultak. Itt ismét a város teljes elfoglalása helyett csak a stratégiailag fontos pontokat szállták meg és az egyesített erők azonnal a Bakui olajmezők felé fordultak. A felperzselt föld taktikának megfelelően a visszavonuló csapatok az olajkutakat tönkretették felgyújtották, a kiszolgáló berendezéseket lerombolták.

Két évbe tellett, mire az érdemleges termelés ismét beindult. Ekkor azonban nagy könnyebbség lett, hogy nem kellet a Szovjetunióban harcoló csapatoknak az üzemanyagot több ezer kilométerről szállítani.

Kandó mozdonyNagy részben német hadvezetés finanszírozta a 16 kV 50Hz táplálású villamosított Budapest-Hegyeshalom vonalat egyik irányban Bécsig, a másik irányban Lembergig való maghosszabbítását, a szükséges mozdonyok legyártásával együtt. Az új mozdonyokon annyi fejlesztés történt, hogy az anyagtakarékosság jegyében a főmotoron nem három független tekercselést alakítottak ki (mint az 1932-ben üzembe állított sorozaton), hanem az eredetileg tervezett pólus és fázisváltós tekercselést valósították meg. Ezzel a motor tömege kismértékben csökkent, az elért réz megtakarítás azonban jelentős volt. További változás, hogy a hadi körülményekre való tekintettel (gyakran terhelik túl a mozdonyokat) egy újabb indító sebességet iktattak be. Ezek az intézkedések gyorsabbá és jelentősen olcsóbbá tették a hadianyag szállítását.

A nem villamosított vonalakra dízel mozdonyokat terveztek és állítottak üzembe, mivel a gázolaj jelentősen olcsóbb volt a szénnél és a benzinnél is a gondosan tervezett motorokban jelentősen jobb hatásfokkal lehetett felhasználni, mint a gőzgépben.

A szovjet front ismét teljesen befagyott, amikor a számolatlanul küldött amerikai hadisegély elkezdte éreztetni a hatását. A szovjet oldalon jelentkező hatalmas mennyiségi fölényt a német csapatok a minőséggel és sokkal jobb kiképzéssel tudták ellensúlyozni. A HO 229 csupaszárny bombázó szinte a célpontig repülhetett, mielőtt a légvédelem felfedezte, ugyanakkor a radarral felszerelt „védelmi verzió” idejében riasztani tudta a köteléket, ha ellenséges kötelék közeledett. A közben beérett sugárhajtóművekkel szerelt vadászok, ugyan sokkal gyakrabban hibásodtak meg, mint hagyományos társaik, és valamiért 1000 km/h sebesség felett bizonytalanná váltak, mégis hatalmas pusztítást végeztek az ellenséges repülőgépek soraiban.

Pár év alatt annyi hadianyagot és emberéletet emésztett fel az állóháború, hogy a felek fegyverszünetet kötöttek. Mindkét fél tudta, hogy ez csak arra szolgál, hogy összeszedjék magukat.

1949-ben Hitler kijelentette, hogy az összes zsidót hozzásegítették, hogy Palesztinába vagy az Egyesült Államokba költözzenek. A Vöröskereszt és más szervezetek rendszeresen jelezték, hogy sem az Egyesült Államokban sem Palesztinában nem regisztráltak annyi bevándorlót, ahány zsidó eltűnt a Német Birodalomból. A sok kérdés hatására rendszeresen hívtak meg újságírókat, kutatókat levéltárakba kutatni. Egyes pletykák szerint a levéltárosoknak van egy utasítása, amely szerint azokat a dokumentumokat minden egyéb adminisztráció nélkül azonnal el kell égetni, amelyben szerepelnek a következő kifejezések:

  • Végső megoldás
  • Auschwitz
  • Bergen-belsen
  • Bogdanovka
  • Dachau
  • Mauthausen

És még jó pár hasonló. Pár éve egy újságíró megpróbált utánajárni, hogy mi az összefüggés ezek között a kifejezések között, és mi a pletyka forrása, de sajnálatos módon egy szerelmi dráma vétlen áldozata lett. A nyomozás szerint egy féltékeny feleség a férjére lőtt, de a lövés célt tévesztett. Később a féltékenységben érintett pár eltűnt.

Folytatás

 

Szólj hozzá!

Ne feledd,a hozzászólásodért te vagy a felelős!