Ezt a cikket olyan szép lenne azzal kezdeni, hogy az Orion rádiót egy gyors nekifutással megjavítottam, azonban inkább azzal kezdem, hogy felmértem a rádió állapotát.

 

Az Orion 820 A egy nagyszuper. Ez azt jelenti, hogy a tervezésnél a takarékosság jóval kisebb hangsúlyt kapott, mint a jó minőség. A nagy nehéz lakkozott fadoboz, a viszonylag sok kezelőszerv, nagy skála, mind a minőség érzetét hivatott kelteni. A beépített 8 elektroncső a minőségi rádióvételt és a kényelmes kezelést biztosítja.

A készülék évek óta a rendbe rakandó listán van. Sajnos ilyen készülék több is van a listán. Most ezt vettem elő. Az első feladat a kitakarítás volt.  (Ez már megtörtént, amikor hozzám került, de ezeknek a szorgos pókoknak pár esztendő elegendő, hogy beköltözzenek és kényelmes hálót építenek ki maguknak.)

A részletek

A takarítás után következik a szemrevételezés. Az első, ami feltűnik, hogy a vezeték végén levő konnektor nem kompatibilis a mostanában használt földelt aljzatokkal. Ezen egy az utazásokhoz ajánlott adapter segített.

A hátlapot már csak egy csavar tartotta a kettőből. Vagy úgy helyesebb, hogy egy gyári csavar még megvan?

Ebben a cikkben nem szeretnék érintésvédelmi fejtegetésekbe kezdeni, ezért most csak ennyi:

Fontos figyelmeztetés: Megfelelő körültekintés nélkül senki se nyisson ki egy ilyen készüléket. Akár 3-600 V is tapintható benne. Ez nem gyermekjáték. Egy rossz mozdulat nagyon súlyos áramütést okozhat. (A FI relé ebben az esetben nem véd)

A hátlap eltávolítása után látható a szerkezet. A skálamechanika egy kissé viseletes, kis holtjátéka van de egy finommechanikai remekmű. Egy kis igazítással a probléma megoldottnak tekinthető.

A két nagyméretű hangszóró és a 8 elektroncső
(6+2-es kivitel) igen jó hangzást ígér. 6 elektroncső maga a rádióvevő, amit egy egyenirányító cső szolgál ki.  Egy varázsszem (macskaszem) segíti az állomások beállítását.

A bekapcsolás után kiderül, hogy a készülék szépen működik, azonban a varázsszem sötét marad.

A cső nem melegszik fel, pedig a 6,3 V-os fűtőfeszültség jelen van a foglalat megfelelő érintkezőin. Ennek alapján nem túl bátor feltételezés, hogy a varázsszem cserére érett. Egy EM4-es beszerzése nem különösebben nehéz, de kell hozzá egy kis idő.

A sávok közötti váltásról egy tisztességes méretű dobváltó gondoskodik, amit a készülék oldalán található nagy méretű műanyag (bakelit) kapcsolóval lehet kapcsolni. A hosszú, közép és több rövidhullámú sávon kívül a gramophon (lemezjátszó) bemenetet is kapcsolja.

A hangerőszabályzó kilazult és kontakthibás. A kontakthibával sokat nem tudtam csinálni, a potmétert cserélni kellene (esetleg szétszedni és megpucolni). A rögzítő anyát egy 14-es kulccsal könnyedén meghúztam, ettől a gombok mozgása megszűnt, de a kontakthiba nem változott.

Érdekes (és szokatlan) módon a dobváltó érintkezői jól érintkeznek, a hangszín és a hangerőszabályzó azonban kopottnak tűnik.

A doboz lakkozása sajnos elég rendesen hámlik. A lakkozás felújítása egyenlőre nincs napirenden, mert a készülék elején található „szalagos” Orion embléma miatt. (A 3 arcos embléma sokaknak a Keleti Pályaudvarról is ismerős lehet, bár sajnos már nincs meg)

A kapcsolók érintkezőit megtakarítottam, majd belehallgattam a Kossuth rádió Pünkönsdi műsorába, és hallgattam egy szlovák adón sramli zenét is. A hátlap visszaszerelése után a készülék visszakerült a helyére. Egy Pacsirtával és egy Népszuperrel nagy egyetértésben vár a következő alkalomra, amikor megszólalhat

Frissítés: A varázsszem

Mielőtt a végzett műszerészek megrónak, hogy ezt az elemet hangolásjelzőnek hívják, jelzem, tudom, de a közbeszédben ez a forma terjedt el.

A mai napon meglátogattam Sík Béla gyűjtőtársat, aki megajándékozott egy még működő EM4 csővel. A cső természetesen nem új állapotú, de a készülékben egy újszerű darab nem is nézne ki autentikusan, hiszen a doboza sincsen felújítva (a tervek között azért szerepel, mert arra is felhívták a figyelmemet, hogy az embléma is pótolható). A varázsszemről a rádió előző tulajdonosa is úgy nyilatkozott, hogy az elmúlt 30 évben még nem látta működni. A csövet egy ricnis fejű csavar (na megint egy pongyola megnevezés) tartja a helyén. Ezt könnyen ki tudtam lazítani és a csövet az ő tartószerkezetével együtt kivenni a helyéről.

A csövet a foglalatból egy vékony fémrúddal a foglalat alja felől lehet kitolni, vagy a bakelit csőfejet megfogva óvatosan kivenni, ha az üveg részénél fogva próbáljuk kiszedni, szinte biztos, hogy kiszakad a csőfejből.

A beszerelés előtt természetesen a csövet kipróbáltam. Külön érdekesség, hogy a többi pozícióban már nem használtak ilyen foglalatú csöveket, de ez a cső még az előző generációhoz tartozik (ez a kornak és nem ennek a típusnak a jellegzetessége).

Egy darab papírt tettem a cső alá és a rádiót bekapcsoltam.  A varázsszem a várható fényerővel és színben világított, így a tartószerkezetet is átszereltem. A tartószerkezet átszerelése nem tartott annyi ideig, mint ezt a mondatot leírni (jó találmány a ricnis fejű csavar, különösen, ha nem rohad be), majd a csövet a helyére tettem. Sajnos arról nem találtam leírást, hogy a gyári előírás szerint pontosan hogyan pozicionáltak, de gyorsan kiderült, hogy az ember szépérzéke nem sok mozgásteret enged, a készülék esztétikája pontosan meghatározza, hogy a cső domború részének a bakelit kereten túl kell nyúlnia, de a hengeres rész nem látszódhat. Egy kérdés maradt nyitott: A sötét sávok vízszintesen, vagy függőlegesen álltak-e eredetileg? Én a függőleges mellett tettem le a garast. Ha nem úgy volt, majd javítom.

A bakelit keret középső sávján jól látszanak az aranyozás nyomai. Hasonlóan a tekerőgombokon, A következő feladat az aranyozások rendbetétele (vagy a Pacsirta? vagy a Népszuper?)

Helyreigazítás

Az eredeti cím szerint 1949-et jelölte meg, mint a készülék gyártási évét. Ez hibás adat.  A helyes: 1955 (Kádár Géza Rádiókészülékek kapcsolása I. kötet 12. oldal)

Szólj hozzá!

Ne feledd,a hozzászólásodért te vagy a felelős!