Mindenki nyugodjon le, nemsokára lesz felüljáró

2016.04.29-én Szigetszentmiklóson közmeghallgatást tartottak, ahol meghívottként Bóna Zoltán országgyűlési képviselő is jelen volt.

 

Megtudtuk, hogy most már mindenki felüljárót akar a HÉV-hez, Szigethalom, Szigetszentmiklós önkormányzata, sőt már az országgyűlési képviselő is.

Bóna úr több percen keresztül ecsetelte az állapotokat, és megjegyezte azt is, hogy itt lesz a regionális komplexum is, ami még jobban nehezíteni fogja a közlekedést, továbbá elmondta nekünk, itt lakóknak, hogy tűrhetetlen az, hogy délután nem tudunk hazajutni.

Meglepő volt hallani a tényeket, ami számunkra teljesen világosak, miszerint a Mű út túlterhelt…

Elgondolkoztam pár dolgon…
Mindenki vár a felüljáróra, mint a messiásra, és ha megépül, eljön a Kánaán.. legalábbis ezt lehet kivenni politikusaink szavaiból…vagy időhúzásnak jó, hátha elfelejti a nép, miért is szólalt fel a tavasz elején… ráadásul a költségvetés nincs kőbe vésve, ki is lehet venni onnan tételeket, át lehet tolni következő évre stb…

Nem tudom mi a jó megoldás, felüljáró, vagy a zebra, de pár kérdés felmerült bennem, ami nem hagy nyugodni.
A felüljáró hogy fog 1-2 éven belül megépülni, ha 2017 es költségvetésről beszélünk? Nincs elfogadott terv, hatástanulmány, semmi…legalábbis a tudomásom szerint nincs.
Találtam interneten egy 2004 (!!!)-es tervet:

“2004. december 13. egyeztetésen, az egyeztető felek (a beruházót képviselő Pest Megyei Állami Közútkezelő Kht, Csepel és Szigetszentmiklós önkormányzatának képviselői) kiválasztották az utolsó változatot.
Megbízott tervező UTIBER Kft a korábban Braque Ingatlan Üzemeltető és Bérbeadó Kft. részére kiadott II. ütemben megvalósításra kerülő csarnok területén keresztül tervezett nyomvonalra vonatkozó a tervdokumentációt 2005. október hónapban leszállította. A terv szerint a tervezett beruházás I. üteme: Rákóczi út, csepeli M0 csomópont-tököli leágazás, szigethalmi HÉV felüljáróval”

forrás:szigetszentmiklos.hu

2004utiber

 

Tudjuk, egy zebra tervezése is megközelítőleg 5 tervből lett kiválasztva, nem egyik napról a másikra. Akkor egy felüljáró mennyi idő? Amikor a regionális központot tervezték, miért nem lett felmérve a közlekedésre való hatása?

Az önkormányzatoknak mennyibe fog kerülni a belső utak rendbetétele, átstrukturálása, hogy csatlakozni tudjon a felüljáróhoz? Az üzletek megmaradnak, mert szélesíteni kell az utat az biztos, és sok hely nincs. A MOL kút ki lesz zárva a forgalomból? Az ő elmaradt hasznát ki fogja kompenzálni? Az orvosi rendelő közlekedése hogy lesz?

Annyi de annyi felmerülő kérdés van, amit véleményem szerint nem lehet megoldani 1-2 éven belül, mint egy focistadiont. Addig is meggyőződésem, hogy szükséges egy zebra létesítése, még ha ideiglenesen is épül meg..mert ha megnyit a járási hivatal komplexum, elmondhatjuk majd, a túloldalra születni kell!

 

Szólj hozzá!

Ne feledd,a hozzászólásodért te vagy a felelős!