Egy magyar számítógép az 1980-as évekből

Az EMG-ben 1977-ben kezdték el fejleszteni a sikeres 666 számítógép utódját az EMG 777-et. A fejlesztés során, ma már furcsának hat, de nem volt szempont, hogy a készülék kompatibilis legyen bármilyen korábbi vagy kortárs rendszerrel. Ez jelentős szabadságot adott a tervezőknek. Ennek ellenére a fejlesztés igen vontatottan haladt, mivel az amúgy is szűkös fejlesztési kapacitások felhasználásával más termékek fejlesztése is folyt párhuzamosan, illetve a külső fejlesztőpartnerekkel való együttműködés sem volt zökkenőmentesnek tekinthető. A fentiek miatt a fejlesztés elhúzódott ezért a készüléknek, mire gyártásba került, az IBM PC-val kellett versenyeznie.

EMG-777 képe a prospektusról

Ez a verseny előre borítékolható eredményt hozott…

A fejlesztés során a Tektronix-4051 volt a kiindulási típus, azonban a kezdetektől nyilvánvaló volt, hogy nem egyszerű másolatot fognak készíteni, hiszen például a megjelenítésre használt tároló képcső Magyarországon (Abban az időben a Magyar Népköztársaságban) nem volt elérhető a COCOM lista miatt. A végeredmény alapján azt lehet mondani, hogy a kiindulási típus legfeljebb ötleteket szolgáltatott, az új termék, ugyan követő fejlesztésnek tekinthető, de tartalmazott néhány abban a korban szokatlan fejlesztést (például: több processzoros felépítés, a processzorok közötti feladatmegosztás automatizálása)

Annak ellenére, hogy az IBM PC és az EMG 777 nem azonos elvek szerint épült fel, az új fejlesztésnek a PC-vel kellett versenyeznie.

EMG 777 IBM PC
Processzorok száma 4 (1db 16 bites 3db 8 bites) 1 (16 bites)
Felépítés Kompakt/egybe épített Moduláris
Alapvető nyelv BASIC BASIC
Billentyűzet Részlegesen magyarított Eleinte csak angol
Nyomtató csatlakozás Beépített Külön megvásárolható
IEC-625 csatlakozás Beépített Nincs
EMG-666 busz Beépített Nincs (Nem is értelmezhető)
Floppy 8″ beépített 5,25″ Külön megvásárolható (gyakorlatilag tartozék)
PC busz Nincs Beépített

A táblázatos összehasonlítás nem adja vissza a két készülék közötti filozófiai különbséget

Az EMG-777 egy mérésvezérlő és kiértékelő számítógép (A megnevezése programozható grafikus kalkulátor), az IBM PC egy játék/irodai általános célú moduláris felépítésű készülék.

A fent elmondottak ellenére előfordult, hogy az EMG-777-et irodai (szövegszerkesztési) célokra (is) használták.. Erre azonban a PC jelentősen praktikusabb volt a jobb programellátás miatt.

A tervezés során megoldották, hogy a rendszer a többprocesszoros működést a felhasználók elöl elrejtse és saját maga intézze a feladatok kiosztását. Ez azonban a processzorok közötti nagy teljesítménykülönbség miatt (a központi processzor 16 bites, a perifériális processzorok 8 bitesek) nem mindig volt optimális, ezért a felhasználónak lehetősége volt az alapértelmezett feladatkiosztást felülbírálni.

A kompakt felépítés ellenére a megbízhatóság nem volt az erőssége, mivel a passzív alaplap huzalozása bizony könnyen szakadt, valamint az áteresztő tranzisztoros tápegység hőtermelése is jelentős volt, amit az érzékeny elektronika nem fogadott mindig kitörő örömmel.

Ez a fejlesztés már a gyártás megkezdésekor halálra volt ítélve, azonban jól mutatja, hogy a magyar fejlesztők igen nehéz körülmények között is képesek voltak világszínvonalú fejlesztésre. Ha a fejlesztés kevésbé húzódik el, és a gyártást 1980 előtt el tudták volna kezdeni…  Világsiker akkor se lehetett volna, mert nagy szériás termelés már a tervezés során sem volt szempont, erre utal a sok apró alkatrész, valamint az hogy több csatlakozó csak nehezen volt hozzáférhető. Ilyen volt a floppy tápcsatlakozója, amit bal kézzel, vagy az asztalnak háttal állva lehetett csatlakoztatni (mindkettő elég nehézkes volt egy balkezesnek is), de a gyártósort meglátogató vendégeknek lehetett villogni vele: “ezt a csatlakozót háttal állva is a helyére teszem”

Szólj hozzá!

Ne feledd,a hozzászólásodért te vagy a felelős!