Tüntetés a zebráért! ( képgalériával )

Ez a nap is eljött! 2016.02.27-én Szigethalmon a Mű úton közel nyolcvanan jöttünk össze,hogy kinyilvánítsuk,ZEBRA KELL!

Reggel 9 óra után lassan de biztosan elkezdtünk gyülekezni. A rendőrség is eljött biztosítani a rendezvényt, köszönet nekik, hogy vigyáztak ránk!

Képviselőink is megjelentek köztünk. Hivatalos minőségben csak Szigethalom önkormányzata képviseltette magát Dr. Schuller Gábor Józsefné és Hölgye Attila személyében, Szigetszentmiklós részéről, mint magánszemélyek Nagy János és Barabás Botond vett részt. Köszönjük nekik, hogy eljöttek, és remélhetőleg közösen fogják érvényesíteni akaratunkat a gyalogátkelő ügyében!

violetta-korhazban2 violettaA tüntetés kezdéseként Kellner Tamás elmondta,miért van szükség a zebrára,illetve emlékeztetett minket arra a tragikus eseményre, ami miatt itt vagyunk. Nevezetesen a 15.5 éves Violetta miatt, akit február 3.-án ütöttek el itt, és azóta is kómában fekszik.

Továbbiakban megosztotta velünk a szigetszentmiklósi önkormányzat véleményét is, miszerint pár 100 méterre található egy zebra, használjuk azt..

A teljes beszédet ITT letöltheted pdf formátumban.

Felszólalt még Barabás Botond szigetszentmiklósi képviselő, Violetta anyukája, és Csizek Csaba is. Mindannyian elmondták, mennyire fontos, hogy összefogjunk, és érvényesítsük akaratunkat.

A beszédek elhangzása után rendőri kísérettel, illetve a Szigethalmi közterület-fenntartók és a polgárőrök segítségével – nekik is külön köszönjük a közreműködést – megkezdődött a forgalomlassító sétánk,aminek egyik célállomása a Szigetszentmiklósi Szakorvosi Rendelő Intézet előtti rész. Ott megállva, Kellner Tamás a petíciót átadta Dr. Schuller Gábor Józsefnének. Sajnálatos módon másnak nem tudta, mivel kizárólag a Szigethalmi önkormányzat vette a fáradságot, hogy megtiszteljék szavazóikat…

A petíció átvétele után továbbhaladtunk a kiinduló pontunkra, ahova megérkezve véget ért a figyelemfelhívó tüntetésünk.

Az eseményről készült összes kép ITT megtekinthető!

 

Szólj hozzá!

Ne feledd,a hozzászólásodért te vagy a felelős!