Járhatatlan járdák és a dunai szakasz

Ahogy az előző írásomban kiemeltem, ez alkalommal is fontosnak tartom közölni, hogy az alábbiakban olvasható gondolatok, teljes mértékben párt függetlenek. Szubjektív tapasztalati megfigyeléseken alapulnak. Mindennemű propaganda vagy kampány tevékenységtől elhatárolódom.

Szigethalmon nem csak az utakkal, a közlekedéssel és a szakaszos közúti megvilágítással vannak gondok, hanem a járdákkal is. Városunkban nagyjából négy járda van: a Szabadkai úton végig húzódó, a Thököly úti, a Kossuth, illetve a József Attila utcában található. De, hogy melyik járható? Van amelyik jó állapotban van, van amelyiken végig sétálni – például sötétedés után – bokasérülés, vagy bokaficam nélkül szinte lehetetlen. Ha már város vagyunk, akkor miért nincs normális járda?!

Szabadkai úti gyalogút
12788572_1253155168033940_1319275719_o A pár éve épült, szép állapotban lévő flaszter a Szigethalom HÉV megállótól egészen a Szabadkai út végéig húzódik, addig, ahol kezdődik az erdő. (Ha jól tudom, akkor azért nem folytatódik, mert az a szakasz nem a városhoz tartozik, hanem az Erdészethez.) De, hogy mi a baj vele? Például a gyalogút közepén magasodó villanyoszlopok, amelyek mellett akkor is nehéz elhaladni, ha nem kell a járdán parkoló autók között szlalomozni. Az éppen közeledő busz életveszélyes állapotot teremt mind egy babakocsit tologató gyalogos, mind pedig egy biciklivel közlekedő számára. A „biztonságot szolgáló” járda állapota bár megfelelő, a tervezés hagy némi kivetnivalót maga után.

Thököly úti járda
Az össze-vissza fércelt járdafelületről, inkább kisétál az ember az autóútra, hogy tudjon normálisan haladni. Biciklivel és babakocsival, vagy bármivel arra menni, meglehetősen rázós. A postától a Határ útig tartó szakasz minősége kritikus. S, ha már a Thököly autóutat felújították, tolhattak volna némi betont a járdára is…

Kossuth Lajos utcai járda
Ez még az egyik legjárhatóbb és legjobb állapotban lévő szakasz. Széles is, nincs annyira szétrepedezve, szóval minőségét tekintve elfogadható. De mégis akkor, mi itt a probléma?! Az, amit a Szabadkai úti járdánál is megemlítettem: a járdán parkoló autók. Nemrég láttam is az interneten egy fotót, amelyen egy kék jármű elfoglalta az egész flasztert. Volt olyan hozzászóló, aki tudni vélte, hogy a gépjármű az egyik ott lakó tulajdona. Mások lerobbant, magára hagyott autónak gondolták. Akárhogy is, elfogadhatatlan, hogy az egyik legforgalmasabb úton lévő járdát elfoglalja valaki az autójával és a járdán közlekedő gyalogosnak ki kell mennie az úttestre, hogy azt megkerülje.

József Attila utcai járda
Na, erről a járdáról csak rosszat lehet mondani. Járhatatlan, repedezett, eső alkalmával inkább hasonlít egy folyóra, mint sétálószakaszra. Annyira töredezett a felülete, hogy, aki arra sétál inkább ugrál, mintsem lépked. A Gyermekjóléti környékén az egyik fa gyökere miatt nagyjából 20 centi magasan az út fel púposodott. Öröm az ürömben, hogy a fa eltakarja az esti közvilágítást, ezáltal a gyalogút sérülése sötétedést követően még csak nem is látható.

Város vagyunk, ideje lenne rendbe tenni ezeket a szakaszokat. Csoda, hogy még nem történt súlyos baleset (vagy csak az én figyelmemet kerülte el). Még, ha nem az összes járhatatlan járdát rakná rendbe a várost fenntartó önkormányzat, de legalább látná az ember, hogy rajta vannak és szépen, szakaszosan felújítják. Megint a hajlandóság és az akarat hiánya. Elképzelhető, hogy vannak fontosabb dolgok, amelyek megvalósítása sürgetőbb, de úgy gondolom, hogy azért a gyalogosan haladó (és szavazó) lakosok testi épsége is fontos.

Bár Szigethalom amúgy is a szakaszos közvilágításról híres. Járt Ön már a Szabadkai út azon részén, amely az erdőnél végződik? Az Erdészet tulajdonába tartozik, legalábbis ezzel érvelnek, hogy miért nincs tovább építve a járda. Vajon ezért nem lehet odatelepíteni lámpákat sem? Sötétedést követően olyan matt sötét az a rész, hogy amikor ezen a szakaszon haladok, kénytelen vagyok fényszórókkal megvilágítani az utat, hogy az autósok észrevegyenek. S nem csupán a biciklivel történő közlekedéskor, hanem gyalogosként éppúgy. Közvilágítás helyett, személyi világítás!

De ejtsünk szót azokról a területekről is, ahol hiányzik a járda. Ilyen többek között a Mű út. Igaz, most ott inkább egy zebra kellene. De nagyon. Az elmúlt időszakban történt balesetek csak megerősítik ezt. De ha lenne flaszter, akkor már valamivel biztonságosabb lenne a gyalogos közlekedés. Tény, hogy egy szakaszon van, aminek én kifejezetten örülök, de nem annyi részből áll az út, hanem folytatódik egészen Szigethalom végéig, sőt… A Taksonyi hídnál található Gyümölcs Halomnál kifejezetten érdemes lenne egy járdát és zebrát építeni. Nagyban segítené a gyalogos közlekedést és ne adj’ Isten a bolt megközelítését is. Vagy akár említhetném a Széchenyi István Általános Iskola környékét. Az iskola előtt van egy járdaszerűség, ami ugyan kielégíti valamennyire az arra járók igényeit, de nem csak az intézmény elülső részén van gyalogos forgalom, hanem az összes többi oldalán. Például a HÉV felől reggel, illetve délután nagyon sok gyalogosan közlekedő diák és tanár jár, még sincs semmi gyalogút.

Szigethalomról egy lakos azt mondta: egy olyan vízparti település, ahol nem tudod a kezed a vízbe lógatni… És ez majdnem így is van. A település egyik határát a víz adja. Minden évszakban érdemes felkeresni. De a vízhez lejutni képtelenség. Valószínűleg itt a legnagyobb az egy főre eső stégek száma. Hogy ezek mind engedéllyel épültek-e, azt nem tudni. Hogy így engedélyezte-e valaha az önkormányzat, hogy ne legyen egy egybefüggő, nagyobb szabad terület, azt sem tudjuk. Hogy ilyen stégekre kaptak-e engedélyt a tulajdonosok, melyek kerítéssel, felhúzható pallóval zárják el a vizet azoktól, akiknek anno nem volt lehetőségük stéghelyet vásárolni, az nem valószínű.
Igaz, van egy kis rész, ahol az ember megpihenhet, leülhet és bámulhatja a vizet. Ez a rész ott van, amikor lemegyünk egyenesen az erdőből kivezető úton és tovább megyünk. Ott, az úttal szemben van egy kis lépcsős levezető, amely egy egykor szebb napokat megélt stég maradványaihoz vezet. Egyenlőre én még nem fedeztem fel ehhez hasonlót, de ha van, akkor elnézést kérek.

De… Szigetcsépen, Szigetszentmártonban szabad-strandot alakítottak ki a kispénzű lakosságra is gondolva. Nyaranta a szintén vízparti Szigethalomról oda járnak át fürdeni az itt élők. A ráckevei strandra 8-10.000 Ft a napi belépő egy-egy család számára, a nyári szünet pedig hosszú. Képtelenség több alkalommal megfizetni. Valószínűleg ezt felmérve hozták létre pár évvel ezelőtt a csépi strandot. Mindenkinek jó volt: rendbe tették a partot, munkát adtak annak, aki locsolja és nyírja a zöldet, munkahely teremtődött a parti büfében, a családok pedig kis pénzért pihenhetnek a szabadidejükben. A gyerekeknek játszótérre, a sportosabbaknak homokos strandröplabda pályára is futotta.

Lesz-e vajon ilyen nálunk is? Gondolom, a nyári hőségben nem kongana az ürességtől. Persze, pénzbe kerül. De Szigetcsépen, Szigetszentmártonban is pénzbe került. Megoldották.
A parti sétányunkon bármelyik évszakban jókat lehet sétálni. Tényleg sétálni. Egy pad sincs sehol, ahol meg lehetne egy kicsit pihenni, gyönyörködni a tájban. A sétányon erre hely sincs, annál kevesebb a szélessége. Sok helyen a tulajdonosok a telkük mellé még kisebb láncokkal, oszlopokkal pár métert elkerítettek, a legtöbb helyen gondozzák. De ez valószínűleg önkormányzati tulajdon, ezeken a részeken lehetne pihenő padokat elhelyezni.
Szigetszentmiklós is vízparti város. És van tanösvénye. Érdemes megnézni, hogy ott hogyan oldatták meg. A szabad-strandot pedig Szigetcsépen, vagy Szigetszentmártonban. Hátha el tudunk lesni egy-két jó ötletet… Tudom, hogy Szigethalmon található egy Fehér Gém Üdülő nevezetű hely, amelyet a Polgármesteri Hivatal újított fel és működtet a Városi Szabadidőközponttal együtt, viszont kíváncsi lennék, hogy mennyi a látogatottsága és mennyi embert vonzott eddig. Mert ha nincs semmi érdekes a Duna parton, ami oda csalná az embereket, akkor teljesen feleslegesnek találom az egészet, de azért kezdeményezésnek jó, ám üdülő helyett mondjuk egy zebrát szívesebben látnék. A fontossági sorrend megvan, ugye?

Példa van bőven, hogy hogy lehetne megoldani azt a szakaszt. Tudom, nem más városokat kell majmolni, de ha már látunk jó, bevált módszereket, akkor miért ne?!

Szigethalomra is ráférne a változás. Elegem van! Elegem van abból, hogy az utak és járdák járhatatlanok, a lámpák fénye erősen szakaszos! Elegem van abból, hogy mindig, amikor leesik egy kis eső, azonnal tóvárossá alakulunk! Nesze neked Velence, van nekünk saját „vízre épült” városunk! Elég most már abból, hogy nem találok a közelben normális munkahelyet, hogy a munkába járás órákat vesz el. Kikapcsolódásra időm sem marad. Kikapcsolódásra?! Hova is gondolok… Itt arra nincs lehetőség.

Teljes mértékben elfogadom, hogy nem lehet mindenhol járda. Tisztában vagyok azzal, hogy az utak nem mindenhol elég szélesek, hogy még egy gyalogút is elférjen. Elfogadom, hogy vannak utcák, ahol szinte minimális a forgalom, ezért nem szükséges a betonozás. Rendben, értem. De ez nem jelenti azt, hogy SEHOL nincs ezekre szükség.

Már régóta tervezem, hogy elköltözök innen, hogy itt hagyjam ezt a „várost”. Igaz, egy ember még nem tömeg, de akármerre fordulok, egyre többen mondják, hogy ők is hasonló véleményen vannak. Ám lehetséges, hogy, ha majd 50-60 éves leszek, akkor visszatérek ide, mert, ha nem változik a helyzet, akkor bizony a szórakozási lehetőségek pont ideálisak lesznek számomra.

Maradok Tisztelettel: „Halmer” – Egy szigethalmi lakos

Szólj hozzá!

Ne feledd,a hozzászólásodért te vagy a felelős!