November 30-án megtartották Tökölön a rendezési terv egyeztető tárgyalását
Az egyeztető tárgyaláson jelen voltak a környező települések civil szervezeteinek képviselői is. A civil szervezetek felszólaltak a környező lakosok védelmében.
Hoffman Pál politikai megnyilvánulásnak tartotta, hogy a civilek őt támadják és azt mondta, hogy eddig semmit sem tudtak a civil szervezetek elérni. A tervező Füredi Éva azt hangoztatta, hogy ilyen egyedülálló környezeti feltételekkel rendelkező területet nem szabad elpocsékolni és ő csak a tulajdonos igényei szerint alakította ki a rendezési tervet.
A civil szervezetek felhívták Hoffman Pál és Füredi Éva figyelmét, hogy nincs még egy ilyen körülépítettségű repülőtér Európában és a helyben élő lakosságnak az Építési Törvény és az Önkormányzati törvény értelmében is több joga van a településrendezési terv alakítása során, mint egy betelepült vállalkozásnak. Az önkormányzat feladata a népfelség elvének biztosítása, ami a helyben élő lakosság érdekeit tartja legfontosabbnak. A kifutópályától oldalirányban már 170 méterre emberek laknak Halásztelken és Szigethalom felé a pályavégtől 300m-re lakóépület áll. Tökölön iskola, orvosi rendelő határolja a területet, (bár ez olyan távolságra van a reptéri betontól, mint Halásztelek 13. utcája!) Ha megnyit a nagygépes repülőtér Szigethalmon ellehetetlenül 260 ingatlan tulajdonosa, ki kell költöztetni Szigethalom Óvodáját, Polgármesteri Hivatalát.
A civil szervezetek kérték Hoffman Pált, hogy ne engedje meg olyan rendezési terv készítését ami megnyomorítja a környéken élő 120 000 embert. A Pest Megyei Főépítész korábbi véleményében javasolta, hogy hírdessen tervpályázatot Tököl Városa a terület hasznosítására és ne a tulajdonosi igényeket vegye csak figyelembe, így megtalálható lenne a terület hasznosításának egy olyan változata amit a környező lakosság is el tud fogadni. Az ajánlás ellenére ilyen tervpályázat nem volt Tökölön.
A rendezési terv egyeztetési anyagában szereplő környezetvédelmi munkarész nem foglalkozik a repülésből eredő környezeti hatásokkal, arra hivatkozva, hogy a volt katonai használat (még a Szovjet megszállás idejében) nagyobb zajhatással volt, mint a tervezett repülőtér. A kialakult konfliktushelyzetért Füredi Éva a környék lakosságát védő önkormányzatokat teszi felelőssé. Ez meglehetősen etikátlan hozzáállásnak tartották a civilek.
A rendezési terv azt hangsúlyozza, hogy a logisztikai terület fejlesztésének kedvez a terület légi, vizi, vasúti és közúti kapcsolata, ennek ellenére nem vizsgálja az összes szállítási útvonalakon generált forgalom környezetre gyakorolt hatását. Egyedül a közúti szállításról beszél részletesen a környezetvédelmi fejezet.
A korábbi civil véleményekre válaszolva Füredi Éva azt állítja, hogy a kormányhatározat jogszabály, holott az nem számít jogszabálynak, az az állami irányítás egyéb jogi eszközei közé tartozik nincs alárendelve az önkormányzat rendeletalkotása. (http://sdt.sulinet.hu/interaktiv/gazdasagi/jogi/page107485.html)
Az oly sokszor említett kormányhatározatok a Magyar Állam és a tulajdonos között megkötött adásvétel feltételeiről szólnak.
Az egyeztetésről készült jegyzőkönyvből mindegyik civil szervezet csak a saját hozzászólását kapta meg és ezért elképzelhető, hogy formailag nem felel meg az ÉTV 9.§ (4) bekezdésének. (A civil szervezetek már 2007-ben is jelezték a kifogásaikat Tököl felé a 2005-ben indult rendezési tervvel és annak meghírdetésével kapcsolatosan. Akkor azt a választ kapták a civilek, hogy Tökölön a helyben szokásos meghírdetési mód a hírdetőfali kiakasztás és hogy nem kell közhírré tenni a rendezési terv megkezdését. A 2008-as módosításról sem értesítette sem közhírré tétel, sem személyes megkeresés útján a civil szervezeteket polgármesteri hivatal, pedig már a 2005-ös rendezési terv ellen is tiltakozásukat fejezték ki.)
Kiváncsian várjuk, hogy mi lesz az eredménye a rendezési terv egyeztető tárgyalásának, meg fogja-e védeni a környék lakosait Hoffman Pál, vagy egy betelepült vállalkozás érdekeit fontosabbnak tartja majd a helyben élő lakosság egészséges élethez való alkotmányos jogánál.
- Lezárult a tököli rendezé...
Mindenkinek ajánlom tanulmányozásra , hogy ismerje... - Levél Besenyei Péternek
Ajánlom átolvasásra: http://szigethalom.net/letol... - Levél Besenyei Péternek
Ismételten kérek mindenkit, hogy a fórumban folyta... - Levél Besenyei Péternek
Tudod ugye, hogy kiknél szokás az, hogy csak tömeg... - Levél Besenyei Péternek
Poligami, sajnos többszörösen hibás mind a megítél...




