Furcsaságok a tököli repülőtér körül
2008-ban módosították az Országos Területrendezési Tervet. A módosításkor kivették a tököli repülőteret a nemzetközi repülőtérré fejleszthető repülőterek közül. Ez vajon a helyi lakosok védelmében történt?
A VÁTI honlapján található egyezetőanyagban sok furcsaságot találhatunk:
http://www.vati.hu/download.php?ctag=download&docID=9149
- 578-as sorszám alatt:
A Budapesti Aglomerációs Fejlesztési Tanács véleménye:
Az agglomeráció, illetve a Közép-Magyarországi Régió szempontjából kedvezőtlen, hogy a korábbi OTrT-ben szereplő „kereskedelmi (nemzetközi) repülőtérré fejleszthető repülőterek” 1/6. számú mellékletben történő felsorolás elmaradásával a törvény nem kezeli kielégítően a térség kiemelkedő jelentőségű repülőtereinek – a tököli, a kiskunlacházai, illetve a budaörsi repülőterek - differenciált besorolását. E nélkül a Budapesti Agglomeráció tervének soron következő módosítása sem fogja tudni kezelni ezt kérdést, pedig ezen repülőterek térségi szerepe felértékelődik akkor, amikor a Ferihegy nemzetközi repülőtér forgalmának jelentős növekedésével választ kell adni az onnan kiszoruló kisrepülőgép forgalom, illetve a Ferihegy tehermentesítésének kérdéseire.
Azt a fejlesztési tanács elfelejtette hozzátenni a kérdéséhez, hogy amíg Ferihegyen a repülőtértől 1,5 km-re lévő házaknál okoz gondot a fel- és leszálló gépek zaja, addig a tököli volt katonai repülőtértől 300m-re már lakóházak vannak Szigethalmon, és az 1,5 km már majdnem Szigethalom üdülőövezete a Kisduna partján, oldalirányban pedig pályatengelytől 170m-re emberek élnek Halásztelken.....
A válasz a fejlesztési tanács által feltett feltett kérdésre a következő:
GKM: A Ferihegyi repülőtér funkcióját távlatban részben (esetleg) átvevő új repülőtér helyének meghatározására megalapozó vizsgálatok elkészítésére, társadalmi megvitatásra és döntésre van szükség, ezt követheti a helyszín területrendezési tervben történő szerepeltetése.GKM: (277) A tervezői álláspont elfogadható, miszerint a területfejlesztési koncepciók és programok, valamint a területrendezési tervek tartalmi követelményeiről szóló 18/1988. (VI. 25.) KTM rendelet értelmében az alacsonyabb kategóriájú repülőterek a kiemelt térségi, illetve megyei területrendezési tervek kompetenciájába tartoznak.
Több esetben felmerülhet a nemzetközi kereskedelmi repülőterek csoporthoz sorolás, a csoport kibővítésének kérdése is. A közösségi csatlakozási szerződésben meghatározott TEN-T repülőterek (Budapest, Debrecen és Sármellék) alkotják a hazai kategorizálásban a legfelső szintet, ami megfelel az OTrT "nemzetközi kereskedelmi repülőterek" kategóriának. A nemzetközi kereskedelmi repülőterek csoportjának kiterjesztését célzó megalapozó vizsgálat a közelmúltban nem készült, aminek hiányában a repülőterek legfelső szintű csoportjának kibővítése (a kibővítést célzó előzetes döntés alátámaszthatósága) szakmai alapon nem biztosított. A TEN-T elemek felülvizsgálata 2010-ben tervezett.
Tehát várható, hogy a fent megnevezett kiskunlacházi, tököli és budaörsi repülőterek közül 2010-ben az egyiket át akarják minősíteni nemzetközi repülőtérré, a ferihegyi repülőtér tehermentesítésére. Vajon melyik lesz az?
Az is elgondolkodtató, hogy 2007-ben a tököli reptér fölé terelték a Ferihegyről fel és leszálló repülőgépeket. A hivatalos indoklás szerint Budapest zajmentesítése miatt volt rá szükség, de gondolkodjunk el egy kicsit, hogy mi lehet még az oka?
A repülőterek létesítésénél fontos szempont a meglévő alapzaj értékelése és hogy az alapzajhoz képest mennyivel fog megnövekedni a környezetterhelés. 2007 előtt szép madárcsicsergéses környezete volt a tököli "volt katonai" repülőtérnek. Ezt az idilli állapotot megzavarta a felette két irányban áthaladó ferihegyi repülők zaja, megnövelve a terület alapzaját, kiváló lehetőséget adva a tervezett új repülőtér létesítéséhez.
Nézzük meg más oldalról is az OTrT 2008-as módosítását:
A 2003-as OTrT-ben a tököli volt katonai repülőtér területe ökológiai folyosóként volt jelölve, ami kizárta, hogy repülőtér lehessen belőle. A 2008-as módosítás kivette a volt katonai repülőteret az ökológiai folyosóból, ezzel "zöld" utat engedve a reptér fejlesztésének. A fenti linken elérhető egyeztető anyagban több véleményező is kiemeli a tököli repülőtér fontosságát.
a 487-es sorszámú véleményben a Pest Megyei Önkormányzat Közgyűlése a következőket mondja:
Az 1/1. számú melléklet 2b. pontjában, a „Főutak településelkerülő szakaszai” között nem szerepel a Csepel-szigeti gerincút sok-sok éve tervezett nyomvonala, amely jelentős szerepet töltene be a Csepel-szigeti és a Kis-Duna menti települések közlekedési problémáinak megoldásában, és az országos jelentőségű tököli repülőtér hasznosítása során. Kérjük az út országos tervben történő feltüntetését
Tehát fentiek szerint sejthető, hogy a gerincút M0 és a volt katonai repülőtér közötti szakaszát milyen érdekekből sikerül 30 év után végre megépíteni, és ez magyarázhatja az M0 Csepel-szigeti szakaszán a sávszélesítést és a dunai hidak szélesítésének megkezdését.
Elgondolkodtatóak a ráckevei HÉV-ről hallható hírek is, állítólag nem rentábilis a fenntartása és az egyébként is haldokló BKV szeretne megszabadulni a HÉV vonalaktól. Ha hozzátesszük, hogy a Tököl Airport Zrt tevékenységei között szerepel többek között a vasúti áruszállítás és a helyközi vasúti személyszállítás is, már kerekebb képet alkothatunk a ráckevei HÉV lehetséges jövöjéről.
Mivel a vasúti teherszállításhoz átrakodó helyre is szükség van, meg kell még szerezni a multimodális logisztikai park létesítéséhez egy teherpályaudvart is.
http://www.hetivalasz.hu/cikk/0809/kit_var_a_mav
Kavalecz a privatizá ciós technika felől sem hagy kétséget lapunknak: "az ingatlanok projekttársaságba történő apportját követően" a MÁV (és az állam) a saját üzletrészeinek értékesítését tervezi, melynek legvalószínűbb időpontja 2009
Hát nem furcsa dolgokat művel a véletlen?
Tehát ami egy lehetséges forgatókönyv vége:
egy kézben összegyűlik egy teherkikötő, egy teherforgalmi pályaudvar, egy elővárosi vasútvonal és egy nemzetközi teherforgalmi repülőtér, a hozzávezető gerincútcsonkkal és a dunai hidakkal együtt kiszélesített M0 szakasszal.
Miről is szólt a Wachsler előadása 2006-ban?
Persze mindez a mi érdekünkben történik, nekünk építik a mi adóforintjainkból.......
<
És végül egy kis ízelítő egy nemzetközi repülőtér forgalmából:
/ forrás: youtube /
- Lezárult a tököli rendezé...
Mindenkinek ajánlom tanulmányozásra , hogy ismerje... - Levél Besenyei Péternek
Ajánlom átolvasásra: http://szigethalom.net/letol... - Levél Besenyei Péternek
Ismételten kérek mindenkit, hogy a fórumban folyta... - Levél Besenyei Péternek
Tudod ugye, hogy kiknél szokás az, hogy csak tömeg... - Levél Besenyei Péternek
Poligami, sajnos többszörösen hibás mind a megítél...





