Egy kis segítség az Állam részéről a repülőtér kialakításához?
Október elsejétől lépnek hatályba a 2009. évi LVI. és LVII. törvények, melyek több törvényt módosítanak kisebb, nagyobb mértékben. Érdemes megnézni hogy egy-két építési eljárásjogi törvényben és előírásban milyen változást fog ez okozni. (Mintha kifejezetten a tököli repülőtér megvalósíthatósága érdekében hozták volna ezeket a változásokat)
1. Az ökoloógiai folyosó kijelölését az 1996. évi XXI. tv. módosításával az Állami Főépítész kezébe teszi, Eddig ezt nem tehette meg az Állami Főépítész csak szakhatóságok, szakértők bevonásával, a területileg érintett társadalmi környezetvédő szervezeteket megkeresése mellett (meg volt hírdetve a Tököl területét érintő eljárás?) . Tehát a Tököli rendezési tervhez kiadott bizonyítványa valószínűleg törvénysértő, eljárásjogi okok miatt, de úgy látszik utólag akarják legitimálni a jogsértést. Vagyis, ha megtámadjuk a nyilatkozatát, akkor október 1 után kiad egy másikat, amit majd bíróságon támadhatunk csak meg...
A fenti módosítás ellentmondani látszik a 2001. évi LXXXI törvénynek, mely az Aarhusi egyezmény szerint előírja a környezetvédelmi ügyekben a nyilvánosságnak a döntéshozatalban való részvételét.
2. Az 1997. évi LXXVII. törvény módosításával a tervtanácsok működésével kapcsolatban minden feltételes módba került és feladataik közül elmaradt a "szakszerűség" (tehát a terveket átvizsgáló tervtanácsnak nem kell szakszerű bírálatot tennie)
3. A településrendezési tervek esetén az érintetteknek az előzetes adatszolgáltatásra 15, a véleményezésre 22 munkanap lesz (a mostani 30+45 naptári nap helyett) Azaz a rendezési terveket hamarabb lehet majd módosítani, ami hasznos a közérdekű rendezési tervmódosításoknál, de ugyanannyira fontos a beruházónak ha 2010-ben át akarják minősíteni a repülőteret nemzetközi repülőtérré.
4. Az egyeztető tárgyaláson meg nem jelenő felet kifogást nem emelő véleményezőnek kell tekinteni. (A múltkori tököli egyeztetőtárgyaláson több érintett önkormányzat sem volt jelen!) Ebből az következik, ha egy szomszédos település kifogásokat emel, de nem jelenik meg az egyeztető tárgyaláson nem kell figyelembe venni kifogásait.
5. Ha a településrendezési tervben nem veszik figyelembe egy szakhatóság állásfoglalását, a szakhatóságnak 15 napja lesz azt jelezni az Állami Főépítész felé. Tehát ha pl. nem veszik figyelembe az ÁNTSZ állásfoglalását és az 15 napon belül nem jelzi azt az Állami Főépítésznek, nem lehet majd utólag megtámadni a dolgot.
- Lezárult a tököli rendezé...
Mindenkinek ajánlom tanulmányozásra , hogy ismerje... - Levél Besenyei Péternek
Ajánlom átolvasásra: http://szigethalom.net/letol... - Levél Besenyei Péternek
Ismételten kérek mindenkit, hogy a fórumban folyta... - Levél Besenyei Péternek
Tudod ugye, hogy kiknél szokás az, hogy csak tömeg... - Levél Besenyei Péternek
Poligami, sajnos többszörösen hibás mind a megítél...





