Botrányt gerjeszt a Halásztelki polgármester?
Az alábbi cikket a halasztelekma.hu oldalról vettük át.
Az idézett cikk után nemsokára csatoljuk " az elkövető " nyílt válaszlevelét is.
A cikk:
A szokásos szavazógépes ülésnél, élénkebbre sikeredett a tegnapi. Ennek oka pedig a jelek szerint egy szórólap volt.
Talán ennek és a későbbi meghívásnak köszönhetően sokan jelentek meg, ezzel életszerűbbé téve az eseményt.Szerencsémre vagy szerencsétlenségemre, indulás előtt rákukkantottam városunk hivatalos honlapjára.
Ott a következő drámai hírt lehetett olvasni:
„TÁJÉKOZTATÁS
Tisztelt Halásztelki Lakosok!
Halásztelek területén a tegnapi és a mai napon ismeretlen tettesek valótlan információkat tartalmazó szórólapot terjesztenek.
” Diófasor utca és a repülőtér közötti terület jelenleg Lke-7 es (lakóövezet) építési övezetének visszaminősítése mezőgazdasági övezetté”
Az Önkormányzat Képviselő-testületének a Településfejlesztési koncepciójában nem szerepel, így szándékában sem áll a hivatkozott terület minősítésének megváltoztatása, és nem napirendi pontja a mai Testületi ülésnek.
Az Önkormányzat a szükséges jogi lépéseket megteszi a hamis információkat terjesztőkkel szemben!
Valamennyi halásztelki állampolgárt szeretettel várok a Képviselő-testületi ülésen.
Szentgyörgyi József
polgármester”
Mivel a hivatkozott szórólapot nem ismertem igen kíváncsi lettem a tartalmára. Az ülésen egy képviselőtársam volt olyan kedves, hogy adott egy példányt. A szöveg pedig imígyen hangzott:
„2009.09.15-én, kedden 18-órai kezdettel Képviselő-testületi ülés lesz a közösségi ház nagytermében (Szent László tér 1.)
A 4. napirendi pont a Helyi Építési Szabályzat módosításának javaslata. Korábban felmerült a lehetősége a Diófasor utca és a repülőtér közötti terület jelenleg Lke-7 es (lakóövezet) építési övezetének visszaminősítésére mezőgazdasági övezetté.
A lakosságnak joga van jelen lenni az ülésen és meghallgatni a rendezési terv javasolt változtatásáról szóló megbeszélést. Ha teheti, saját érdekében menjen el meghallgatni az ülést.”
A két iromány csak egy tekintetben cseng össze, mindkettő igen helyesen, invitálja a lakosságot a megjelenésre. Más hasonlóság nincs. Az ominózus röpirat csak, korábbi felmerült lehetőségként említi a visszaminősítést - ami szerény véleményem szerint is, különösen ismerve az ottani helyzetet, nyilvánvaló képtelenség - , míg a polgármester úr reagálása azt, állításként idézi, ami erős csúsztatás!
Érdekes az a megfogalmazás is , hogy az említett téma nem napirendi pont. Nézzük mit ír a hivatalos a honlap az ülés napirendjéről:
„4. Javaslat a Helyi Építési Szabályzat módosítására. (írásos anyag kiküldésre került)”
Ennyi. Szegény egyszerű halandó honnan tudja meg, hogy mit takar ez?
Az írásos anyagot nem ismeri, a címből pedig nem lehet következtetni, s így joggal hihető, hogy ez az egyébként a HÉSZ-hez tartozó kérdés is szóba kerül!
Persze mennyivel könnyebb lenne, ha a honlap nemcsak spártai egyszerűséggel adna hírt az ülésekről, hanem a nyilvános anyagokat is közzé tenné!
Az indulat bizony rossz tanácsadó, mondanám polgármester urunknak, különösen a város első emberénél.
A szórólapot megismerve, nem is kicsit furcsának tartom a reagálást. Miért kell már-már bűnügyet fabrikálni, ismeretlen tetteseknek nevezni és jogi lépésekkel fenyegetni egy csak felmerült lehetőséget említő írás terjesztőjét, terjesztőit. Nem kellet volna.
Azt már csak megemlítem, hogy a hallgatóság teljesen békés volt, a hangulatot leginkább csak Szentgyörgyi József polgármester úr indokolatlan harciassága gerjesztette.
Az ügy két perc alatt elrendezhető lett volna a helyszínen, normális hangnemben tisztázva az esetet és a repülőtérrel kapcsolatos kérdést a következő testületi ülésen külön kérés nélkül napirendre tűzetni.
Forrás: Sipos Tibor http://halasztelekma.hu/?p=2278
A nyílt válaszlevél:
- Lezárult a tököli rendezé...
Mindenkinek ajánlom tanulmányozásra , hogy ismerje... - Levél Besenyei Péternek
Ajánlom átolvasásra: http://szigethalom.net/letol... - Levél Besenyei Péternek
Ismételten kérek mindenkit, hogy a fórumban folyta... - Levél Besenyei Péternek
Tudod ugye, hogy kiknél szokás az, hogy csak tömeg... - Levél Besenyei Péternek
Poligami, sajnos többszörösen hibás mind a megítél...


Letöltés Nyilt válaszlevél halásztelek polgármesterének


