Amikor a párthűség fontosabb mint a választópolgár-FRISSÍTVE

2016.02.24-én Szigetszentmiklóson testületi ülés volt. Kiderült,ott is pártkatonák dolgoznak túlnyomó többségben – mint az országban sok helyen – akiknek csak addig fontos a választópolgár,amíg az X-et a neve mellé nem rakja. Ha megvolt, utána mehet isten hírével….       HELYESBÍTÉS Nagy János (Összefogás Frakció, független képviselőtag) szigetszentmiklósi önkormányzati képviselővel való beszélgetés alapján az alábbi helyesbítést tesszük nyilvánosságra: Nem az […]

Bővebben →

Kiderült, szigethalmi volt a díler!

Ahogy arról korábban hírt adtunk, kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás  S. Edina 41 éves szigethalmi lakos ellen. A szigetszentmiklósi rendőrök a szükséges nyomozási cselekmények elvégzését követően 2016. február 19-én 16 óra körüli időben jelentek meg a gyanúsított családi házában a szabadkai úton, ahol házkutatást tartottak. A nyomozók kábítószergyanús anyagot, valamint több, a kábítószer fogyasztásához és annak terjesztéséhez […]

Bővebben →

Kibújt a szög Orbánék zsákjából

Bán Norbert, szigethalmi képviselő az alábbi írást juttatta el hozzánk javasolva a politika rovatban való megjelenítését. Természetesen megjelentetjük,és örülünk annak, ha helyi képviselők személyes véleményükkel, információjukkal látnak el minket, amit meg tudunk osztani a lakókkal.   Múlt hét pénteken sürgősségi előterjesztést küldtem be a szigethalmi Polgármesteri Hivatalba. A képviselő-testület holnap fogja tárgyalni. Eközben OV. a fideszes propagandával és aláírásgyűjtéssel ellentétben […]

Bővebben →

Nincs választás,megállt az idő?

Bő másfél évvel a választások után, gondoltuk körülnézünk a hazai pártfronton,ki miként kommunikál a választóival,illetve mennyire aktív az online jelenlét a megválasztott képviselőink és szervezeteik részéről.   FIDESZ A 2014 októberében példátlan zakót kaptak itt szigethalmon. Meg is fagyott az online jelenlétük,egy szó nem sok annyi információt sem kapunk tőlük. Weboldal és facebook profiljukon is 2014-ben volt utoljára aktivitás.. A […]

Bővebben →

Tüntetés a Mű úti zebráért!

2016 február harmadikán történt egy baleset a Mű úton. Mondhatnánk „ja, a szokásos..” és mehetnénk tovább, mintha mi sem történt volna. Nagy valószínűséggel a legtöbbünk ezt csinálta… Éreztük valahol legbelül, hogy valamit tenni kell, ez nem jó, változtatni kellene… De bizony semmit nem tettünk, elfogadtuk a tényt, hogy nekünk nem jár zebra a buszpályaudvarhoz, hogy a gyerekeink életveszélyes körülmények között […]

Bővebben →

A magyar koronás érem története

A Jobbik Tököli Ifjúsági Tagozat az Önképzés évének jegyében egy történelmi előadásra hív Titeket a Városi Szabadidőközpontba! Az előadók mindketten a Jobbik IT tagjai, széleskörű tudással. Külön megtisztelő, hogy első állomásukként minket választottak, örülnénk, ha minél többen részt vennének ezen a több szempontból is egyedülálló eseményen. A Tököli IT első nagyszabású rendezvényére tehát sok szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt! A […]

Bővebben →

Jelentkezz a szigethalmi polgárőrség kötelékébe!

Ezen úton szeretnék meghívni a Polgárőrség csapatába olyan 18 és 50 év közötti büntetlen előéletű magyar állampolgárokat, akiket érdekel a fent nevetett életvitel, kellően elhivatottak a közérdek érvényesítésében, segítőkészek, előzékenyek, és mégis – ha kell – határozottan tudnak menni egy cél felé.   Elvárásom a józan életvitel, az ápolt megjelenés és az olyan viselkedési normák betartása, amiket egy csapatot képviselve […]

Bővebben →
1 29 30 31 32 33 34