Fociról ismét

Fáki László, polgármester nemrég rakta ki az alábbi postot a facebook oldalára.

Múlt héten a Darazsak elnökével karöltve személyesen találkoztam az MLSZ Pest Megyei elnökével, Benkő Tamás úrral, aki nagyon őszinte és határozott volt a megbeszélés során. A megkeresésünknek az volt a célja, hogy tájékozódjunk a beadott két TAO pályázatról.

 

Az egyik, a testület által is támogatott, Darazsak SE által beadott két éves egyesületi és pályafejlesztési pályázat volt, a másik pedig a Jókai téren létesítendő grundfoci pálya.

A Pest Megyei MLSZ elnök örült annak, hogy a fociban változás lesz, (ugyanennyit mondott annak idején a Szigethalom SC képviselőinek is), de őszintén elmondta, hogy minden évben a rendelkezésre álló keret háromszorosára érkezik be igény. Évente 1,5 milliárd forintot biztosítanak Pest megyére, a beérkező pályázatok támogatási igénye pedig 4,5 milliárd. Ezért minden pályázatot kénytelenek meghúzni.

Azt is elmondta, hogy pályaépítésre az MLSZ forrásaiból nem is adnak, azt csak az önkormányzatok által pályázható programból lehet finanszírozni. Erre a programra adjuk be a grundfoci pályázatot is. Javasolta, hogy a Darazsak pályázatában lévő pályát is adjuk be ide.

A múlt heti beszélgetés meggyőzött arról, hogy a képviselő-testület jól döntött, amikor nem vágyálmok mellett tette le a voksát, hanem konkrét sportfejlesztési koncepció mellett. Az MLSZ-nek is fontos célja az utánpótlás nevelése, hiszen csak stabil alapanyagból lehet a későbbiekben stabil csapatot is építeni.

 

Fáki László, Polgármester

Forrás: facebook Fáki László page

Eredeti post:

Szólj hozzá!

Ne feledd,a hozzászólásodért te vagy a felelős!