Súlyosan alábecsülve

A Pénzügyi és Fejlesztési Bizottság keddi -06.13- ülésén két ingatlaneladás is napirendre került, melyről szeretném tájékoztatni a Tisztelt Olvasóimat!

 

 

Általánosságban elmondható rólam, hogy nem vagyok híve az önkormányzati ingatlanok eladásának, hiszen amitől megválunk, az soha többé nem szerezhető vissza, az önkormányzat vagyona pedig így is egyre kevesebb.

Először a Szigethalmi Kutyatartók, Kutyatenyésztők és Környezetvédők Egyesületének (elnöke: Kovács Gyula) kérelme került napirendre. A SZIKE 2007-ben 10 évre, ingyenesen kapta bérbe azt a 2.572 m2-es területet, amin a tevékenységét végezhette. Mivel a 10 éves bérleti szerződés idén lejár, úgy döntöttek, jelzik a megvásárlási szándékukat.

Az egyesület munkáját megbecsülve és tiszteletben tartva nekem ezzel kapcsolatban három kivetnivalóm volt:

1, Nem tudhatjuk, hogy az önkormányzat később mire tudná még hasznosítani a területet, ezért az eladása szerintem nem célszerű.

2, Kovács Gyula úr jelezte, hogy a SZIKE valószínűleg megszűnik, ezért ő, mint magánszemély szeretné megvásárolni a területet. Bár ő nyilván ellenséget lát bennem, és hátsó szándékot feltételez, még is elmondtam, hogy az ő védelmében nem tartanám szerencsésnek, hogy magánszemélyként területet vásároljon. Azon kívül, hogy Kovács Gyula éveken át önkormányzati képviselő volt (Fáki László oldalán), jelenleg is a PFB tagja, és véleményem szerint nehezen lenne védhető a lakosság előtt, ha mint bizottsági tag, kvázi saját magának szavazna meg területet. Még akkor is, ha jogszerűen járt el, bejelentette saját érintettségét, és a bizottság is úgy döntött, hogy érintettsége ellenére nem zárja ki a szavazásból. Tehát nem lett volna jogszerűtlen, csak furcsa.

3, Az értékbecslés arcpirítóan alacsony árat hozott ki a területre, mindösszesen 275.200 Ft-os (2.572m2!). Ez nem az a pénz, amiért bármilyen önkormányzati területtől érdemes megválni.

Végül egy konszenzusos javaslat került elfogadásra, mi szerint Kovács Gyula, mint magánszemély folytatja tovább a kutyaiskola tevékenységét, és mint magánszemély kapja bérbe a területet, változatlan feltételekkel, ingyen. A terület az önkormányzat tulajdonában marad.

Utána következett a Hajmási Center II. Kft vásárlási kérelme, akik a Penny Market melletti, 2.000 m2-es területet szeretnék megvásárolni, üzletház építése céljából. Erre is készült értékbecslés, ami ahogy az előző témánál is, elég későn került kiküldésre ezért átnézni sem lehetett alaposan, nemhogy még esetleg egy másik értékbecslővel is felméretni a területet csak úgy a “biztonság” kedvéért. Persze ez is irreális árról szólt.

Külön érdekesség, hogy a késői kiküldés okán arra hivatkoztak, hogy későn is érkezett be a hivatalba az értékbecslés. Magát az anyagot az ülés napján 13:20-kor küldték ki nekünk, amikor az ember (ha épp nincs számítógép közelben, pl. dolgozik vagy úton van) nem tudja megnézni. Jómagam is úton voltam ebben az időszakban, de gondoltam: sebaj! Megnézem a telefonomon. Persze sikerült olyan formátumba összetömöríteni, amit a telefonommal nem tudtam megnyitni. Végül az ülés előtt 10 perccel sikerült hozzáférnem az értékbecslésekhez.

Az anyag állítólag későn érkezett be a hivatalba. Ezt nehéz megcáfolni, vagy bizonyítani, de egy biztos: az értékbecsléseken június 12-i (ülés előtti nap) dátum áll, tehát a késedelemért gondolom nem a postagalambot kell okolnunk, mivel manapság már nem azzal küldik a leveleket, sokkal inkább e-mailben, ami 2 percen belül a címzettnél van.

Visszatérve: az értékbecslő leírta, hogy a környéken található telkek fajlagos négyzetméter ára 7.692 Ft/m2, de vannak úgynevezett korrekciós tényezők, amik csökkentik az árat. Ezek az értékbecslő szerint:

-10% a kínálati ár miatt – Nehezen megérthető ez a tétel, hiszen tudjuk, hogy napjainkban szárnyal az ingatlanpiac, az árak nem lefelé mennek még itt Szigethalmon sem.

-20% a tereprendezés hiánya miatt – Valóban, dimbes-dombos a terület, bár a vevő annak tudatában akarja megvenni, hogy a területet rendeznie kell, tehát ez a tétel is vitatható.

-50% a kihasználhatóság miatt – Erre is ugyanazt tudom mondani: a vevő azért akarja megvásárolni, mert kihasználhatónak, alkalmasnak látja. Hiszen ott van az igen jól bejáratott Penny, ahol naponta több száz ember fordul meg. Egy nagy forgalmú főút melletti, a penny miatt sok embert oda vonzó területről beszélünk, nem egy Isten háta mögötti pampáról, ahol még a madár se jár. Tehát ezt a tételt semmiképp sem szabadna elfogadni.

Ez összesen 80%-os értékcsökkenést jelentene, 7.692 Ft helyett 1.538 Ft-os négyzetméter árat, ezzel jelentős kárt szenvedne az önkormányzat és mindössze 3 millió forintot kapna a területért.

Részemről két javaslat is elhangzott, 8 illetve 6 millió forint. A 8 millióra a bizottság tagjai egyből felszisszentek, hogy „azért ne ijesszük el a vevőt”, ezért azt a javaslatomat támogatták, amiben felkérjük a polgármestert a további egyeztetésre, és arra, hogy a 6 millió forintos árat célozza meg.

Sajnos a késői kiküldés miatt nem volt elég idő az értékbecslés átgondolására, de utólag belegondolva és másokkal egyeztetve egyértelművé vált, hogy a 6 millió forintos ár is irreálisan alacsony. Ha átgondoljuk, hogy a korrekciós tényezők maximum -30%-ig mondhatók jogosnak, akkor az 5.385 Ft-os négyzetméter árat jelentene, még alkudozással is 5.000 Ft/m2 (tehát 10 millió forint) lenne az az ár, amivel már szerintem mindenki jól járna.

Jelenleg folynak az egyeztetések, végső döntés a jövő keddi képviselő-testületi ülésen várható.

 

Bán Norbert, képviselő

Szólj hozzá!

Ne feledd,a hozzászólásodért te vagy a felelős!