Nemzeti összetartozás napja Szigethalmon

A Trianoni Békediktátum 97. évfordulója alkalmából a Kereszténydemokrata Néppárt Szigethalmi Szervezete június 1-jén megemlékezést rendezett a Dísz téren, ebben az évben is Szigethalom Város Önkormányzatának támogatásával és közreműködésével.

A megemlékezést Balázsné dr. Gyökér Dorottya, a rendezvény háziasszonya nyitotta meg.
Jelenlévők közösen elénekelték a Himnuszt.
Ezt követően Horthy Miklós üzenetét hallgatták meg az egybegyűltek, amely így szólt:
„Bármit is hoz a jövendő, kérve kérek minden magyart, aki e névre méltó, temessen el minden pártviszályt és személyes perpatvart, és csak egyetlen egy célra vesse tekintetét, fordítsa minden erejét, és csakis ezért dolgozzék, meg imádkozzék. Ez a cél mindnyájunk közös, szent célja: Magyarország felszabadítása.”

Tóth József, a KDNP Szigethalmi Szervezetének elnöke Illyés Gyula „Magyar az, akinek fáj Trianon!” idézetével köszöntötte a megjelenteket, majd néhány gondolatban tovább fejtette Horthy Miklós üzenetét. Felhívta a figyelmet arra, hogy az ünnepi megemlékezések, nemzeti gyásznapok pártsemlegesnek kell, hogy maradjanak, és pártszimpátiától vagy hovatartozástól függetlenül közösen kell, hogy emlékezzünk. Június 4-ről is, Magyarország legnagyobb nemzeti gyásznapjáról is. Itt is, Szigethalmon is. Emlékeztette továbbá az emlékezőket arra, hogy a Trianoni kereszt és kopjafák nem jöhettek volna létre a nemrég elhunyt alkotó, Apró Sándor áldozatos munkája nélkül.

Barcs János SZOT-díjas, Petőfi-díjas és Nívó-díjas író, költő következett, aki az alkalomhoz illő, két saját versét szavalta el.

Bóna Zoltán országgyűlési képviselő megemlékező beszédében idézett Juhász Gyula Trianon c. verséből:
„Nem kell beszélni róla sohasem,
De mindig, mindig gondoljunk reá.”
A képviselő kiemelte, hogy „Trianon nem egy távoli, főként történelemkönyvekből és közéleti eseményekből ismert emlék, hanem a közelmúlt valósága, amely egy éveken át tartó és mérhetetlen pusztítást és veszteséget okozó háború záróakkordja volt.”
A Nemzeti Összetartozás Bizottság tagjaként kifejtette továbbá, hogy az emlékezés már önmagában nem elegendő, tenni kell a Trianon okozta veszteségek és nemzetromboló hatások enyhítésére, a külhoni magyarság identitástudatának megőrzéséért, a Kárpát-medencében élő magyarok összetartozásáért és együttműködéséért.

A megemlékezés a Majosházi Református Általános Iskola diákjainak emlékműsorával folytatódott, ahol Barna Tünde, Benczik Réka és Farkas Bendegúz előadásában hangzott el egy verses, prózai betét Fibi Diána tanárnő felkészítésével.
Az iskola tanulója, Bőcze Bernadett elénekelte az Ismerős Arcok „Nélküled” c. szerzeményét, amely láthatóan nagy hatást váltott ki az egybegyűltek körében.

Az iskola előadását Deák Csaba görögkatolikus parókus követte, aki imát és áldást mondott.

Szabó Tünde költő saját versének előadása után következett a koszorúzás, ahol a megjelent egyházi és önkormányzati képviselők, pártok és szervezetek helyezték el koszorúikat a Trianon emlékhelyen, a vitéz Mikecz Kálmán Honvéd és Huszár Hagyományőrző Egyesület tagjainak felvezetésével.

Az emlékezők először elénekelték a Szózatot, majd a zenei aláfestésnek bejátszott Varga Miklóssal együtt közösen a Székely Himnuszt.

Balázsné dr. Gyökér Dorottya megköszönte megjelenteknek a részvételt, majd Fáki László polgármester és Tóth József KDNP elnök közösen átadtak egy-egy ajándékcsomagot minden, az emlékprogramban részt vevő személynek.

A megemlékezést követően Tóth József a KDNP Szigethalmi Szervezetének nevében mindenkit egy állófogadással egybekötött kötetlen beszélgetésre invitált az emlékhely mögött felállított sátrakhoz.

Ezúton is szeretnénk megköszönni fent nevezett személyeken kívül mindenkinek, akik bármilyen módon hozzájárultak a rendezvény sikeres lebonyolításához.

Balázs Miklós Gábor
KDNP Szigethalmi Szervezetének titkára

Szólj hozzá!

Ne feledd,a hozzászólásodért te vagy a felelős!