Zebra project esőben

A rendkívüli időjárás megint kitett magáért, nagy mennyiségű csapadék esett rövid idő alatt. Ez ismét próbára tette a szigethalmi utakat. Kialakulóban vannak a szokásos tavak, amiket nyáron már “megszoktunk”. Kérdés, ezek hogy fognak eltűnni ezentúl, mert a Vizek Őre csoport tudomásom szerint megszűnőben van, a tűzoltókocsit is árulják.   Igazából nem is a szokásos kacsaúsztatókról akartam írni, hanem a Mű […]

Bővebben →

Ezer szénabála lángol Délegyházán

Több órája gyulladt meg egy megközelítőleg ezer kockabálából álló szalmakazal Délegyháza határában. A Pest megyei településre több szigetszentmiklósi hivatásos egység mellett az önállóan beavatkozó délegyházi önkéntes tűzoltók is vonultak.   A rajok több vízsugárral avatkoztak be, estére már csak a délegyházi önkéntesek maradtak a helyszínen, az ezer bálából álló kazlat felügyelet mellett leégetik. A tűz nem jelent veszélyt a többi […]

Bővebben →

A történet I.

A Ricsi azt mondta meséljem el a történetünket. Igazából Zorrónak mondta, de ő most gödröt ás. A kérés nagyon nagyvonalú. Hol kezdjem? Amikor besétáltam a Gazda kapuján (azóta is azon jár az eszem, hogy jól tettem-e), vagy akkor, amikor megszülettem, vagy amikor a Gazda született? Szerintem a történet sok ezer évvel ezelőtt kezdődött, amikor még a homo sapiens sapiens és […]

Bővebben →

Kamion és személyautók ütköztek Szigetszentmiklóson

A gyorsforgalmi úton összeütközött egy kamion és két személyautó Szigetszentmiklóson. Az elsődleges hírek szerint sérültjei is vannak a balesetnek.A műszaki mentést a szigetszentmiklósi hivatásos tűzoltók végzik, akik áramtalanították a személygépkocsikat.     Az érintett útszakaszon hatósági irányítás mellett, egy sávon halad a forgalom.Torlódásra számítsatok! forrás:katasztrófavédelem

Bővebben →

Szigetszentmiklósi tolvajt fogtak – Videó

Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya O. Zsolt 23 éves szigetszentmiklósi lakos ellen.   A férfi a rendelkezésre álló adatok szerint 2017. február 16-án a délutáni órákban feszítette be egy taksonyi ház erkélyének ajtaját, majd onnan ékszereket, hét karórát és készpénzt lopott el. A szigetszentmiklósi nyomozók az eljárás során beszerzett adatok eredményeként azonosították […]

Bővebben →

Orivohm

A Gazda azt mondja az Orivohm egy nagyon jó kis mérőműszer. Az EMG gyártotta az 1950-es évektől kezdve. Igazából azonos márkanévvel nagyon sok eltérő műszert gyártottak több, mint tíz éven át. Folyamatosan fejlesztették. Az utolsó széria már félvezetős elemeket is tartalmazott a fűtőkörben és a kiszolgáló áramkörökben. Igazából már akkor is Orivohmot szeretett volna venni, amikor végül oszcilloszkópot (jelalak vizsgálót) […]

Bővebben →

Egyelőre nem Szigethalmon épül kerékpárút

Pest Megyében tíz településen összesen 32 km hosszú kerékpárutat építenek 1,8 milliárd forintért. Erről döntött Pest Megye Közgyűlése, illetve a Nemzetgazdasági Minisztérium. Arról nincsen információnk, hogy településünk részt vett-e a pályázaton, de az biztos, hogy a nyertes települések között nem szerepel Szigethalom.   „Fenntartható közlekedésfejlesztés Pest megyében” című pályázat Kerékpárosbarát fejlesztés című komponensének nyertesei között van Szigetszentmiklós Város Önkormányzata is. […]

Bővebben →
1 2 3