Még át sem adták, de már megrongálták a játszóteret

A Jókai téren épülő új játszóteret még hivatalosan át sem adták, de már vicces kedvű lakosok úgy döntöttek, itt próbálják ki művészi hajlamukat.

 

El kell hogy keserítsem őket, művükben semmi művészi nincs, ellenben rongálásnak kiváló mintapélda. Nagyon úgy néz ki, hogy a kamerák felszerelésével kellett volna kezdeni a játszótér építését, mert bizony vannak olyanok, akik semmit nem tisztelnek. A padon először kipróbálták a festéket, majd miután meggyőződtek, hogy működik, a játék zsindelytetejét jól összefújták.

Feltehetően nem felnőttek szórakoznak ilyenekkel, szóval kérnék minden szülőt, nézzen már körbe a lakásban, és ha festékes flakonokat találna a gyereknél, vonja őt felelősségre… Mert ha kiderül ki is volt, bizony nem a gyereket fogják elővenni, hanem a gondviselőt.. legfőképpen anyagilag.

 

Az esethez nem kapcsolódóan viszont fotózáskor feltűnt, hogy a gyerekek már használják a játékokat rendeltetésszerűen, ami örömmel tölt el… Viszont egy gond lesz/van a téren. Nincs parkolási lehetőség!

Ottjártamkor velem együtt 3 család volt kint, autóval hozva a gyerkőcöket játszani. Parkolóhely hiánya miatt maradt az út széle, amivel viszont az utcát szűkítik le a kocsik, így nehezítve a forgalmat.

Szólj hozzá!

Ne feledd,a hozzászólásodért te vagy a felelős!