Tájékoztatás a Mű úti gyalogátkelőhelyről 3.

Fáki László Polgármester úr mai facebook oldalán megjelent cikket osztom meg veletek most.

Az első gyalogátkelőről szóló tájékoztatómban jeleztem, hogy legkorábban október 17-én kezdődhetnek el a kivitelezési munkálatok, de ez még változhat. Akkor azért fogalmaztam így, mert több tényező befolyásolhatta a munka megkezdését.

Mostanra viszont a műszaki ellenőrrel és a kivitelezővel is sikerült egyeztetni a menetrendről, így már tudok várható időpontokat mondani. A munkaterület átadására csak október 27-re kerülhet sor. Ez a 8 napos előzetes meghívás szabálya miatt alakult így, amelyre meg kell hívnunk a közművek képviselőit és az út kezelőjét is. A hosszú hétvége miatt abból a hétből már csak egy munkanap fog maradni, így a kivitelező a következő hét első munkanapján, azaz november 2-án fog felvonulni. A kivitelező célja, hogy 40 nap alatt végezzen a munkával, de ezt sajnos az időjárás befolyásolhatja.

A tervek szerint a kivitelezés alatt végig megmarad a kétirányú forgalom, de a forgalom lassulására mindenképpen számítani kell. Azok, akik Taksony felől jönnek, a munkaterületet elkerülhetik a Viola utcán keresztül. De a Tesco felől érkezők csak nagyobb kitérővel, Szigethalmon keresztül kerülhetik el az építkezést, de a hosszabb út miatt nem biztos, hogy időben sokat tudnak megspórolni.
Fáki László polgármester

 

forrás: Fáki László Facebook oldala

 

Szólj hozzá!

Ne feledd,a hozzászólásodért te vagy a felelős!