A rádió sorozatok

Orion 330 331 Terta T331 T325

Az Orion 331, Terta T325 és a szégyenlősen megfordult T331

A Gazda kiállította a rádióit (már azt, ami itthon volt).

Azt mondja, szép lett. Az egyik asztalon egymás mellet volt az Orion 330, Orion 331, Terta T331, Terta T235 Ez utóbbiból volt olyan ahol a skálaüveg mögött és olyan is, ahol a hangszóró mellett volt a varázsszem.

Zorró portré

Én azért ugye szebb vagyok, mint az összes rádió együtt

Ez egy olyan sorozat, ahol (közel) ugyan az a kapcsolás szerepelt különböző típusjelölésekkel.

Az Orion 330 hangszórója előtt egy szép fa rács van

A 331-nél ez a rács már műanyag, illetve a későbbi kiadásoknál már hiányzik

A Terta T331  a rács nélküli Orion 331-el megegyezik

A Terta T325 kapott egy új dobozt, illetve a rövidhullámon egy „sávnyújtó” segíti a pontos beállítást

A gazda tiszta boldog volt, hogy milyen szépen összegyűjtötte a sorozatot. Aztán elkezdte túrni a Kádár könyvet és a Vaterát. Rögtön lehervadt a mosolya. (Én tudtam, hogy a sor nem teljes, de egy kutyának nem az a feladata, hogy a Gazda hangulatát elrontsa). A 331-ből volt olyan is, ahol a hangszóró előtt van egy bakelit (korabeli műanyag) díszrács. Ilyen nincs a Gazdának. A 440-441 páros is vészesen hasonló, de annak más a sasszéja (talán szerelő keret magyarul?), és a rövidhullámú része kidolgozottabb, mint az itt felsoroltaknak.

A múltkor leült mellém a szőnyegre és elkezdte magyarázni, hogy miért kell még 3 rádiót beszerezni (értitek KELL, pedig csak sétálni kell, a többit lehet), illetve miért nem.

Kell a 3 rádió

Az Orion 820 520 420

Orion 820 nagyszuper
Orion 520A középszuper
Orion 420 A kisszuper
Ez is egy komplettnek tűnő sorozat, pedig a Gramophpnos (lemezjátszós) és az univerzális (egyenfeszültségről is működő) verziók még nem képviseltetik magukat.

Mert variáció ugyan arra a témára, amit a 330-331 vonal képvisel és aminek a csúcsa talán a T 325.

Mert esztétikailag is egy készülékcsalád

Mert egy kort reprezentálnak (1949-1955)

Nem kell

Minek ugyan az a technika, ami már 5 példányban megvan

Azoknak is helyet kéne találni

A helyükre lehetne érdekesebb készülékeket tenni

A dilemmám

Na ezen igazodjon el egy hozzám hasonlóan jóérzésű kutya. Ha azt mondom, hogy kell, akkor megkérdi, hogy hova tegye.

Ha azt mondom, hogy nem kell, akkor sír, hogy nincs „rácsos” 331-e (Pedig a Kádár könyv is olyant mutat) és a 440/441 páros is nagyon hasonló.

Segítsetek már nekem: mit mondjak a szerencsétlen Gazdának?

Szólj hozzá!

Ne feledd,a hozzászólásodért te vagy a felelős!