Morse

1791. április 27-én megszületett Samuel Morse, az első, a gyakorlatban is használható elektromos távíró feltalálója. Papnak tanult, próbálkozott festészettel, a világhírt és a gazdagságot a távíró kidolgozása hozta el neki.

Az ötlet villámcsapásként pattant ki a fejéből, amikor megmutatták neki, hogyan működik az elektromágnes. A munka nagyja azonban ez után következett. Meg kellett oldani, hogy a jelet ne csak szobán belül lehessen továbbítani, hanem jelentős távolságra is. Ebben a feltaláló ellen dolgozott az iskolában is tanított Ohm törvény. Minél vékonyabb a vezeték, annál rövidebb távra lehet vele üzenetet továbbítani, minál vastagabb, annál drágább és nehezebb.

Samuel Morse portréja

Samuel Finley Breese Morse

 

Természetesen nem a Morse távíró volt az első, a gyakorlatban is használt távíró. Franciaországban már létezett jóval korábban karos optikai távíró, amely azonban nagyon drága volt. Ennek oka, hogy egymástól biztonságos látótávolságban kellett az állomásokat felépíteni, minden állomáson személyzetet fenntartani. Ezért nem tudott tömegesen elterjedni, bár a Monte Cristó grófja c. regényben fontos szerephez jut.

A kidolgozott elektromos távíró azonban gyakorlatilag az időjárástól függetlenül, az eddigiekhez képest nagy távolságokra volt képes üzeneteket közvetíteni. Az első bemutató alkalmával üzenet fél mérföld távolságról érkezett. Ez a bemutatáshoz jó volt, azonban a gyakorlati haszna még nem volt jelentős (ekkora távot egy futár is gyorsan megtesz).

Pár év alatt azonban az Egyesült államokat és Európát is keresztül kasul szelték a távíró vonalak. Elsősorban a vasútvonalak mentén.

A távíró a vasút egymás elterjedésére is jó hatással volt, mivel abban az időben a vonalak túlnyomó többsége egyvágányos volt. Ezen az egy vágányon jártak a szerelvények mindkét irányban. Ha egy szakaszra egyszerre eresztettek két szerelvényt ellentétes irányba, az bizony katasztrófához vezetett.

Távíró oszlop

Távíró oszlop
A kép forrása: Wikipédia

A távíró lehetővé tette, hogy a szomszédos állomások értesítsék egymást, ha indítanak egy szerelvényt (ezzel a pályaszakasz foglalttá válik), megérkezett egy szerelvény (Ezzel a szakasz felszabadult), vagy egyéb fontos esemény történt.

Az amerikai polgárháború idejére a távíróvonalak már behálózták az országot. A háború kitörésekor a hírek kiszivárgásától tartva a távíró állomásokat bezárták, azonban mind délen mind északon gyorsan rájöttek, hogy a gyors információáramlás fontosabb, mint a titoktartás.

A távíró elterjedéséhez nem csak az asztalon látható gépet kellett feltalálni, hanem rengeteg apróságot is, úgy mint a távíró oszlopot, a kábelt az ő szigetelésével, a szigetelőcsigát. Később ezeket fejlesztették tovább a telefonhálózathoz.

Fontos, a távírótól önállósult részmegoldás a morse kód volt, ami lehetővé tette, hogy egy vezetéken az áram ki/be kapcsolgatásával tetszőleges szöveget lehessen átvinni. A rádió feltalálása után ezt a kódolást használták az információ átvitelére. A rádióamatőrök a mai napig használják.

Szólj hozzá!

Ne feledd,a hozzászólásodért te vagy a felelős!