Egyszerű villanyszerelő vagyok, azonban mindig érdekelt a részecskefizika, és a csillagászat. Rendszeresen látogattam a vonatkozó témájú előadásokat. Ezt olyan lelkesen tettem, hogy egy idő után előfordult, hogy felkértek, hogy csillagászati témákban tartsak előadásokat. Ez azonban nem vált rendszeressé, mivel az előadások minősége nem ütötte meg a mércét, amit magam elé tűztem.
Még nem is mutatkoztam be: Takáts József ként születtem, és éltem e történet kezdetén, Budapesten.

Egyszer a Műszaki Egyetem egyik professzora felkért, hogy tartsak egy előadást a csillagászat, és a részecskefizika határterületeiről (a Napban végbemenő folyamatok, kozmikus sugárzás, napszél). Az előadásra szánt jegyzeteket rendezgetve „megvilágosodás” jelleggel jött egy ötletem, mi módon lehet a részecskefizikát, illetve a csillagászati jelenségeket egységes szemlélettel leírni. Az ötletet lejegyzeteltem, és a következő hónapokban a kidolgozásával foglalkoztam szabadidőmben Mint említettem elsősorban villanyszerelő vagyok. Ebben az időben (a 2000-es évek eleje) Budapesten ez 10-13 óra munkaidőt jelentet, a fennmaradó időt az alvás, és a számolás között oszthattam fel.
A számolgatás végére (többek között) az a nevetséges eredmény jött ki, hogy a garázsban található eszközökkel, és anyagokkal el lehet készíteni egy olyan „erőművet” ami minden egyéb sugárzás nélkül szabályozható módon az anyagot hővé alakítja. A hét végén össze is raktam, és az egyetemről kölcsönkért GM számlálóval folyamatosan, ellenőrizve a sugárzást be is indítottam.
Az eredmény megdöbbentő volt. A dolog működött, és egyszerűen szabályozni is lehetett. Némi méricskélés után, a ház fűtését át is állítottam az első saját energiacellára. Ez a cella alumíniummal működik (az volt kéznél) a méréseim szerint valóban nem állít elő radioaktív sugárzást, vagy “maradék atomtörmelékeket”.

Ezek után miért nem publikálom az elméletemet, annak ellenére, hogy a belőle adódó szabadalmakból király módon megélhetnének még az unokáim is?
Ennek egyik oka az, hogy az energia ára a nélkül is nagyon alacsony, csak a magas adók és járadékok verik fel az árakat az egekbe, valamint ugyanilyen egyszerűen lehet minden eddiginél pusztítóbb „atombombákat” készíteni. Olyat is, ami nagyon nagyot robban, és olyat is, aminek „csak” hatalmas a gamma sugárzása. Ezt a felelősséget nem vállalom, emlékezve Hirosimára és Drezdára.
A szerkezet könnyen „áthangolható” más elemekre is (vas, szén, urán, plutónium stb.). Készítettem egy olyan prototípust is, ami a levegőben levő széndioxid szenét hasznosította, ez azonban elpusztította a levegőben található vírusokat, baktériumokat, betévedő rovarokat is, és a felszabadult atomos oxigén igen erős korróziót okozott, ezt a verziót végül fertőtlenítésre hangolva, viszonylag kisebb teljesítménnyel terjesztettem, egészségügyi intézményeknek.
Természetesen olyan cellát is tudok csinálni ami hő helyett elektromosságot állít elő. A cellák feszültségét kb. 7 volttól felfelé tudom szabályozni. Mivel egyenfeszültséget állít elő „nagyban” nehezen használható, azonban barátaimnak építettünk belőle jó pár elektromos járművet.

A “Nagy munkám” a Paksi atomerőmű bővítése volt (ami itt következik azt eddig csak öten tudtuk!). Olyan reaktorokat terveztem, ami a használt fűtőelemek radioaktív elemeit “égeti el”, ezzel megoldja a használt (erősen sugárzó) fűtőelemek kezelésének problémáját, oly módon, hogy hatalmas mennyiségű hőenergiát tudtunk hasznosítani. Amíg a hagyományos atomreaktorban egy fűtőelem 4 évig használható, addig mi a „kiégett” fűtőelemeket még 18 évig tudjuk használni, a régi paksi blokkokhoz hasonlóan 440 MW teljesítményű reaktorokban. A beavatott barátaim – hatalmas munkával – a lejátszódó folyamatokat úgy írták le, mintha közönséges atomreaktor lenne, és megszerezték a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség támogatását, valamint az összes szükséges engedélyt és jóváhagyást.
Külön (politikai) csata volt, hogy használt fűtőelemekkel működnek a reaktorok. Belekötöttek abba, hogy ki garantálja, hogy a használt fűtőelemek összetétele megfelelő, hogy a nemzetközi közvélemény mit fog hozzá szólni, hogyan lehet az erősen radioaktív fűtőelemeket biztonságosan szállítani, mi garantálja, hogy a szállítás közben nem éri a konténereket terrortámadás, minha a sok ezer évny föld alatti tárolás nem jelentene hatalmas kockázatot (a részletekről – igaz a lényeget megkerülve – elég sokat lehet olvasni a korabeli újságokban, lapozzátok fel). Végül megépült az újabb 8 darab 440 megawattos blokk, ami a Pakson eddig felhalmozott fűtőelemekkel, üzemel. A kiégett fűtőelemek radioaktivitása a kezelés alatt akkorát csökkent, hogy “közepes aktivitású” hulladéknak minősítették. Terveztünk olyan berendezést is, ahol a maradék radioaktív elemek nagy része is kiégethető, ennek az energiatermelése azonban jelentősen kisebb lett volna, illetve a megtermelt plusz áram nehezen lett volna értékesíthető, az eddigre, már erősen telített piacon ezért “nem volt rá pénz”.
A rendszert több országban megpróbálták lemásolni,(természetesen) sikertelenül, mi meg nem csak nagyon drágán vállaltuk a tervezést, kizárólag a kivitelezéssel együtt. Ez az Magyarországnak gazdasági fellendülést hozott, mivel a tervezésért is sok pénzt fizettek, illetve rengeteg magyar vállalat vett részt az építkezésekben.
Ekkor tört ki a válság, amikor elkezdett esni (130$-felettiről egészen 10$ környékére) az olaj ára, és az Öböl menti országok kivonták a pénzt az európai és amerikai tőzsdékről. Ez a válság az 1970-es évek elején kitört olajválsághoz hasonlított. Magyarországot azonban jóval kevéssé érintette, hiszen a reaktorok tervezése és felépítése jelentős jövedelmet és hatalmas adóbevételt biztosított. Ezt a jövedelmet azonban „nem lehetett” az oktatás fejlesztésére fordítani, mivel „az Európai Unio ezt nem támogatta” Helyette felépültek a hatalmas kormányzati épületek, a Dunát a budapesti szakaszán ekkor fedték le és egyéb presztízsberuházások készültek.

Privát vagyonunkból elindítottuk a Magyar Űrprogramot. Ennek keretében olyan űreszközöket tudtunk az űrbe juttatni, amilyet eddig senki, hiszen az energiacellák segítségével akár 500KW teljesítmény állt rendelkezésre a fedélzeten, évtizedeken keresztül.
Vásároltunk egy leselejtezett repülőgépet, amit átalakíttattunk rakéta kilövésére. A technikai nehézségek itt is eltörpültek a jogi/politikai gáncsoskodásokhoz képest.

Mi garantálja, hogy nem fegyvernek használjuk?
Mi történik baleset esetén?
A motorok megfelelnek a környezetvédelmi előírásoknak?

Végül olyan „biztonsági” intézkedések történtek, hogy minden felszállást kettő NATO vadászgép kísér, a felszállásokat öt hétre előre be kell jelenteni, a rakétákat észak Amerika felé nem indíthatunk…
Az első indításunk egy kisméretű távcső volt, amely egyaránt szolgált térképészeti, és csillagászati célokat. Újításként „nagy teljesítményű” ionhajtóművekkel szereltük fel (A hajtóműveknek 2 KW teljesítmény állt rendelkezésre).
A következő távcső már jelentősen nagyobb lett, és a Föld-Hold rendszer L2 pontján állt pályára. Ez már három indítással került Föld körüli pályára. Az első kettő a távcső volt, amit a Nemzetközi Űrállomás személyzete szerelt össze. A harmadik indítással a hajtóművek mentek, amik a Föld körüli pályáról az L2 pontig vitték a távcsövet.
A különböző távcsöveken kívül egyéb „szokásos” űreszközöket is indítottunk, sokkal többféle műszerrel, és folyamatosan működő ionhajtóművekkel.
Például a Voyager szondák ihletése alapján 6 szondát küldtünk a naprendszer peremvidékére, ahol Nap körüli pályára álltak.

Személyes helyzetem egyre kényelmetlenebbé vált, mivel egyre több érdeket sértett, hogy az elmélet részleteit nem hoztam nyilvánosságra. Ekkor már a csoport éves bevétele bőven meghaladta az EU költségvetését.
Közben Európa területén elkezdett növekedni az erdők területe, ami az éghajlatnak nagyon jót tett. Az olcsó elektromosság miatt robbanásszerűen elterjedtek az elektromos meghajtású autók, illetve energiacellás buszok, mozdonyok.

A számításaim másik eredménye űrjárművekhez egy olyan hajtómű volt, amely „nagy tömegektől távol” a tér két távoli pontja között „nulla idő alatt” tud közlekedni. (A dolog fizikáját nem fejtem ki, – bár egyszerű) Készítettünk egy olyan űrhajót, amely alkalmas egy emberrel évekig közlekedni a csillagok között. Magamra vállaltam a kísérleti nyuszi szerepét az első magyar emberes űrutazásban, amely rögtön az első csillagközi út előkészítése is volt.
Az ilyenkor szükséges túlbiztosítások miatt (meg, hogy legyen helyem mozogni) a szerkezetet hatalmas lett. Két, független energiaellátással rendelkező űrhajót építettünk össze, hogy ha az egyik megsérül, még haza tudjak jutni. A víz, élelmiszer, levegő, és egyéb készletek a tervezett út többszörösére is elég lett volna. A terv az volt, hogy néhány hónap alatt az gravitációs hintamanőverek és a hajtóművek segítségével a Kuiper-övön túlmegyek, majd a kísérleti hajtóművel a Naprendszer átellenes pontjára ugrom, és a meglévő hatalmas sebességgel visszatérek a Nemzetközi Űrállomásra, onnan a földre.
A saját tervem ezzel a hatalmas erőforrással egészen más…

(Folytatása következik)

Szólj hozzá!

Ne feledd,a hozzászólásodért te vagy a felelős!