Amikor a párthűség fontosabb mint a választópolgár-FRISSÍTVE

Szmiklos2016.02.24-én Szigetszentmiklóson testületi ülés volt. Kiderült,ott is pártkatonák dolgoznak túlnyomó többségben – mint az országban sok helyen – akiknek csak addig fontos a választópolgár,amíg az X-et a neve mellé nem rakja. Ha megvolt, utána mehet isten hírével….

 

 

 

HELYESBÍTÉS

Nagy János (Összefogás Frakció, független képviselőtag) szigetszentmiklósi önkormányzati képviselővel való beszélgetés alapján az alábbi helyesbítést tesszük nyilvánosságra: Nem az MSZP, hanem az összefogás frakció nyújtotta be a javaslatot, elmondása szerint függetlenül a cikkben említett javaslattól, a frakció párhuzamosan is megfogalmazott egy hasonlót, amiben a Mű úti gyalogátkelőhely létesítése volt a téma. Valótlan az az állítás,hogy más indítványát nyújtották be. A szigethalmi közmeghallgatáson Nagy János képviselő is részt vett, aki ugyanúgy folyamatosan kontaktban volt és van a szigethalmi képviselőkkel, és lakókkal a gyalogátkelő ügyében.Ezúton kérünk elnézést amiért valótlanul állítottuk, hogy csak Barabás Botond követte figyelemmel a kezdetektől a történéseket. Továbbiakban Nagy János felajánlotta informális segítségét a honlapunknak a további munkánkhoz, hogy hasonló egyoldalú tájékoztatás ne történjen meg a jövőben.

 

 

Hogy ezt miért mondjuk?
Mindannyian tudjuk a Mű úton miért szerveznek tüntetést, és ismerjük a szigethalmi képviselő-testület véleményét,miszerint támogatják a zebrát, és ha a felüljáró nem valósul meg,akkor bizony oda gyalogátkelő hely kell…DE… Szigethalom a terveket elkészítette, megközelítőleg 12 millió forintos költség lenne,amit sajnos egyedül nem tud kigazdálkodni.

Szigethalomnak és Szigetszentmiklósnak össze kell dolgozni ez ügyben,mivel mindkét város lakossága használja a volánbusz pályaudvart,és bizony a mű út egyik fele az előbbi, a másik fele az utóbbihoz tartozik
A zebra ügyébe már a kezdetek kezdetén becsatlakozott Barabás Botond független szigetszentmiklósi képviselő, és vállalta a közvetítő szerepét az önkormányzat és a lakosság között.
Barabás képviselő úr megjelent a szigethalmi közmeghallgatáson is, és megismerte a helyi álláspontokat,lehetőségeket.
Mindezek után sürgősségi javaslatot nyújtott be,amin a két város polgármesterének a találkozóját javasolja.
Vele párhuzamosan az Összefogás Frakció is kidolgozott egy javaslatot, és az került benyújtásra.
…és lőn néma csend, a képviselők ültek a javaslaton… Majd hogy-hogy nem az MSZP szegfüves katonái virágjukat rányomtatva Barabás képviselő által tett javaslat szövege mellé, saját maguk nyújtották be az indítványt.
Több sem kelet a hős narancsoknak, egyből félresöpörték azt, mert az bizony vörös posztó a szemükben!

Nem tudom eldönteni, hogy szimplán dölyfösségből, vagy olvasási nehézségek miatt történt ez, de tény:
A fideszes többség nem támogatott egy olyan apró dolgot,ami egy szimpla eszmecserét javasolt… Ráadásul civil kezdeményezés miatt lett benyújtva. , egy független képviselő által kitalálva.. amit az MSZP magáévá tett…

Hagyni kellett volna független indítványként,és csak támogatni azt,nem pártpolitikai ügyet csinálni ebből.

Civil kezdeményezés, újra hangsúlyozom… Civil, a választópolgárok akarata lett a képviselők elé rakva,amivel nem foglalkoztak,lesöpörték,mint a morzsát az asztalról,holmi pártszerű szemellenző miatt.

Ettől függetlenül szombaton a kezdeményezők, és támogatóik kivonulnak az utcára, és remélhetőleg rátudják venni a fideszes többségű Szigetszentmiklósi testületet arra,hogy foglalkozzanak az üggyel,és megvalósuljon a gyalogátkelő építés, függetlenül attól hogy az 12 vagy 20 millió forint,mint ahogy a szigetszentmiklósi polgármester úr tudja….
Lehet ezért is kéne beszélgetni.

Nem tudom,ha képviselő lennék, és történne egy halálos baleset,hogy aludnék.. ha tehettem volna ellene…

Szólj hozzá!

Ne feledd,a hozzászólásodért te vagy a felelős!