A magyar koronás érem története

Történelmi előadásA Jobbik Tököli Ifjúsági Tagozat az Önképzés évének jegyében egy történelmi előadásra hív Titeket a Városi Szabadidőközpontba!
Az előadók mindketten a Jobbik IT tagjai, széleskörű tudással.
Külön megtisztelő, hogy első állomásukként minket választottak, örülnénk, ha minél többen részt vennének ezen a több szempontból is egyedülálló eseményen.
A Tököli IT első nagyszabású rendezvényére tehát sok szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!

A szervezésben és a helyszín biztosításában Lupa János segítségét külön köszönjük!

 

Az előadás címe: A magyar koronás érem története / A két világháború közötti kultuszminiszterek

Az előadókról:
Varga Dániel
1994. április 16-án született Szombathelyen. 2013-ban szerezte meg érettségijét a Nádasdy Tamás Közgazdasági, Informatikai Szakközépiskolában Csepregen. Jelenleg az Eötvös Loránd Tudományegyetem történelem szakos hallgatója.
2009. december 6-án került kapcsolatba a szárnyat bontó Ifjúsági Tagozattal, és csepregi szervezetét azóta is vezeti. 2010-ben ötletei alapján indult el a Nemzeti Vetélkedő elnevezésű regionális történelmi csapatverseny. Továbbá az ő szervezése alatt valósult meg a „Fényesebb a láncnál a kard” versíró pályázat. Jelenleg a tagozat országos alelnöke és Vas megyei elnöke. Munkája során igyekszik népszerűsíteni és közelebb hozni a fiatalokhoz a magyar történelmet és kultúrát. Szabadidejében falerisztikával és hadszíntérkutatással foglakozik.

Baucsek Rajmund
29 éves, budapesti történész. Pázmány Péter Katolikus Egyetemre járt, szakterülete a 20.század és a hadtörténet. Évek óta tart megemlékezéseket különböző témákban jeles események apropóján.
Emellett a Kulturális kabinet egyik tagja, a történelemért felelős.

Szólj hozzá!

Ne feledd,a hozzászólásodért te vagy a felelős!