Bankkártyát lopott,használni akarta

Nem éppen mai hír,de hátha valaki tud segíteni.
A szigetszentmiklósi rendőrök keresik a képen látható ismeretlen tettest.
A Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytat 13130/1326/2015. bűnügyi számon lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló információk szerint ismeretlen tettes 2015. június 11-én 8 óra 30 perc és 9 óra közötti időben a Szigethalom, Thököly utcán található piacon eltulajdonította a sértett válltáskájából a pénztárcáját, melyben benne volt a bankkártyája is.

Az eltulajdonított bankkártyáról ismeretlen tettes még a lopás elkövetésének napján – 10 óra 22 perckor – egy Budapest IX., Boráros téren található automatából készpénzt kísérelt meg felvenni.

A tettesről fényképfelvétel készült.
bankkártya tolvaj
A Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a bűncselekménnyel vagy a fényképfelvételen látható ismeretlen tettessel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányságon vagy tegyen bejelentést a 06-1-236-28-83-as telefonszámon, illetve az ingyenesen hívható 06-80-555-111 “Telefontanú” zöld számán (h.-cs.: 8-16, p.: 8-13) vagy a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Szólj hozzá!

Ne feledd,a hozzászólásodért te vagy a felelős!